A lehetséges kormánynévsorral kapcsolatban Orbán Viktor a Ma Reggelben azt mondta: a külügy területén Martonyi Jánost azért kellett megnevezni, mert a következő kormánynak szembe kell néznie néhány olyan, külügyi természetű feladattal, amelynek munkáját már korábban el kellett kezdeni, nem lehetett várni vele a választásokig.
Arra a kérdésre, hogy Pintér Sándor volt belügyminiszter kaphat-e feladatot egy új kormányban, Orbán Viktor úgy válaszolt: minden alkalmas ember kaphat feladatot. „Pintér Sándor alkalmas ember?” – szólt a kérdés. „Pintér Sándor alkalmas ember” – hangzott a pártelnöki válasz.
Az interjú során a műsorvezető felmutatott egy Orbán Viktor által írt, a választókhoz szóló levelet, amelyet ő is megkapott. Ezzel összefüggésben a pártelnök megjegyezte: a választói névjegyzéket, vagyis a választók adatait az állam a választások előtt nyilvánosságra hozza, azt meg lehet vásárolni, s így az abban szereplő emberek neve, címe elérhető, lehet velük kommunikálni.
A Fidesz elnöke a műsorban kijelentette azt is, hogy pártja mindig is törvényesen, őszintén és a jogszabályokat minden tekintetben betartva kampányolt. Arra a kérdésre, hogy a választási bizottság állásfoglalásait kötelezőnek ismerik-e el magukra nézve, Orbán Viktor úgy reagált: kénytelenek, hiszen ez a törvényes rend.
A pártelnök szerint a Fidesznél összegyűlt már annyi tapasztalat, amennyi a sikeres kormányzáshoz szükséges. Úgy vélte, nincs Magyarországon olyan választópolgár, aki előtt a Fidesz szándékai homályban maradtak volna, „mindenki tudja, hogy ha a Fideszen múlik, merre halad majd Magyarország”. A Magyar Nemzetben úgy fogalmazott, hogy az emberek nem képtelen dolgokat várnak el az új kormánytól. Példaként említette háromezer rendőr munkába állítását fél évben belül, a rendőrség munkájának hatékonyabbá tételét, új rendőrőrsök felállítását, körzeti megbízotti kirendeltségek létrehozását.
„Ez jogos igény, aminek az új kormánynak azonnal eleget kell tennie” – jelentette ki Orbán Viktor hozzátéve, hogy az is jogos igény, hogy a kormányzás megkezdésének másnapján „a talicskával kitolt közpénzeket azonnal vissza kell talicskáztatni oda, ahonnan kitolták, az eddigi botrányos kifizetéseket, végkielégítéseket pedig vissza kell fizettetni” – mondta. Úgy vélte, az új kormánynak az első dolga, hogy ezeknek a jogos elvárásoknak gyorsan érvényt szerezzen.
Legfontosabbnak nevezte az ország valós helyzetének feltárását. Azt mondta, a tényleges helyzet sokkal rosszabb annál, mint amit a szocialisták el akarnak hitetni. A valós helyzet tudatában lehet reálisan ütemezni azt a gazdaságpolitikát, ami meghozza majd a magasabb életszínvonalat. Hangsúlyozta, hogy bármilyen rossz képet is mutatnak majd az igazi adatok, nem változtatnak céljaikon, az adócsökkentésen, a versenyképesség megteremtésén, a korrupció visszaszorításán, a bürokrácia leépítésén, a hagyományos magyar húzóágazatok fejlesztésén, a támogatások elmozdításán a multinacionális vállalatoktól a magyar kis- és középvállalkozások felé.
A pártelnök az interjúban azt mondta: elképzelhető, hogy a Fidesz-frakció még az új kormány megalakulása előtt a parlament elé terjeszti majd a kisebb parlamentről szóló indítványt és „a botrányos végkielégítések visszafizettetéséről szóló javaslatot”.
A Jobbik támadásaira reagálva Orbán Viktor úgy fogalmazott: „dühös, türelmetlen, radikális ideológiákra fogékony közösség mindig, minden országban létezett”. A Fidesznek képesnek kell lennie arra, hogy megértse a szocialista és a Jobbik szavazóit, hogy legyen számukra is javaslata, amelyek több sikerrel kecsegtetnek.
A választás eredményeivel kapcsolatos előrejelzésekről a pártelnök azt mondta: „a választást nem pénteken, szombaton vagy hétfőn kell megnyerni, hanem vasárnap. A Fidesz már járt úgy, hogy jó néhány százalékkal megnyerte a választást szombaton, majd hétfőn is, csak éppen vasárnap veszített”.
