Belföld

Kuncze: folytatódhat a koalíciós kormányzás

Gyurcsány Ferenc az elmúlt 16 év legsikeresebb együttműködésének nevezte a jelenlegi MSZP-SZDSZ koalíciót hétfői sajtótájékoztatóján. Kuncze Gábor szerint szükséges lehet az együttes kormányzás folytatása.

Sikeres volt, mert tiszteletben tartotta az együttműködő pártok önállóságát, szervezeti és politikai értelemben, sikeres volt, mert az önálló programokat jól tudta egy közös kormányzati akarattá formálni – mondta a miniszterelnök, miután részt vett a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióülésén hétfőn a Parlamentben. A kormányfő az elmúlt négy év eredményei közül kiemelte többek között a szociális rendszer kiigazítását, az adócsökkentést, az önkéntes haderőt, valamint a demokratikus normák, a liberális parlamentarizmus hagyományos értékeinek és eszményeinek a parlament működésébe való visszaemelését.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke közölte: a kormánypártok között egyetértés van abban, hogy ha a választók úgy döntenek, és a pártprogramok harmonizálhatóak, akkor szükséges a koalíciós kormányzás folytatása.

Elmondta, hogy beszéltek a pártprogramokról is; konszenzus van abban, hogy a következő ciklust végig jellemeznie kell a bürokrácia leépítésének és az államigazgatás hatékonyabbá tételének, ugyanakkor eltérően vélekedik a két párt az adórendszer és az egészségügy átalakításáról.

A pártelnök is úgy értékelte, hogy az eltelt kormányzati időszak, az ismert konfliktusok dacára, kiegyensúlyozott és eredményes volt, hiszen az eredeti célkitűzések közül sok mindent valósítottak meg, s különböző területeken lényeges előrelépések is történtek.

Kérdésre válaszolva Kuncze Gábor elmondta: azt kérték a miniszterelnöktől, hogy a szocialista frakció támogassa az SZDSZ ügynöktörvényhez benyújtott, zárószavazás előtti módosító javaslatát. Rámutatott, hogy ezzel, az alkotmánybírósági kifogásokat kiküszöbölve, még ez az Országgyűlés rendezhetné a kérdés törvényi szabályozását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik