A BRFK sajtóosztálya kérdésünkre elmondta, hogy csak abban az esetben kezdenek vizsgálatot, ha a főpolgármester feljelentést tesz tettleges becsületsértés ügyében. A főpolgármesteri hivatal kommunikációs osztálya közölte, hogy Demszky Gábor nem kíván feljelentést tenni.
Demszky Gábor az MTI-nek csütörtökön este azt mondta: az incidens a Kuplungban történt, és a rendezvény résztvevői egy magát Tomcatnek nevező provokátort véltek felfedezni abban az emberben, aki ezt az akciót végrehajtotta.
„Ennek nincs politikai jelentősége, feltűnési vágy hajtja azt az embert, aki ilyesmiket csinál most már sorozatosan Budapesten” – kommentálta az esetet a főpolgármester.
A rendőrség azzel cáfolta a korábban egyes híradásokban megjelent állítást, amely szerint a rendőrség bűncselekmény miatt vizsgálatot indít ez ügyben.
