Belföld

Orbán nem fogad el Bokros-csomagot

Addig felvetni sem lehet megszorításokat, egy Bokros-csomagot, amíg a munkahelyteremtés érdekében nem tett lépéseket az állam – mondta a Fidesz elnöke a Nap-Kelte című műsorban, az eurócsatlakozási céldátumról a pedig azt állította, hogy a lehetetlennel határos teljesíteni.

„Emberségességi szempontból azt mondom, hogy semmilyen megszorítást nem lehet fölvetni sem addig, amíg azt az állapotot nem idéztük elő, azokat az intézkedéseket nem tettük meg, ami ahhoz kell, hogy Magyarországon aki dolgozni akar, dolgozhasson” – jelentette ki Orbán Viktor.

Lehetetlen küldetés

Szerinte amíg ebben nem léptek, nincs erkölcsi alap kiállni az emberek elé, és azt mondani, hogy az emberek mondjanak le bármiről. Szerinte csak a részmunkaidős foglalkoztatással 500 ezer munkahelyet lehetne teremteni, főként a nők számára. Beszámolt arról, hogy a Fideszen belül élénk diskurzus folyik arról, be lehet-e vezetni, illetve milyen áron, 2010-ben Magyarországon az eurót. Példaként említette Matolcsy György volt gazdasági miniszter álláspontját, aki szerint foggal körömmel ragaszkodni kell a dátumhoz, mindent meg kell tenni az euró 2010-es bevezetése érdekében.

A Fidesz elnöke szerint „a lehetetlenséggel határos” tartani a dátumot. Úgy vélte, nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy „bármi áron akarunk csatlakozni”, és ezért Magyarország 2010-ben egy gyenge forinttal kapcsolódik be az eurózónába, ezzel leértékelve a magyar gazdaság teljesítményét, a vagyontömeget és a fizetéseket.

Nem pártokat választanak?

Orbán Viktor szerint az emberek az országgyűlési választásokon nem pártokat választanak, hanem saját sorsukról, jövőjükről mondanak döntést. Majd eldöntik, hogy ettől vagy attól az „iránytól” várják sorsuk jobbra fordulását. Közölte azt is, a Fidesz nem akarja meggyőzni az embereket arról, hogyan élnek, de a konzultációkon a párt azt tapasztalta, hogy az emberek túlnyomó része rosszabbul él, mint korábban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik