Élő Nagyvilág

A Fehér Ház elismerte, hogy nyugati fegyverek nélkül Ukrajnának egy hete maradna

Union Europeenne / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Union Europeenne / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Csütörtöki közvetítésünket itt olvashatják vissza.

Új Oroszország elleni szankciós csomagon dolgozik a bizottság

Az uniós tagállamok vezetői által elfogadott zárónyilatkozat megerősíti, hogy Ukrajna katonai és pénzügyi támogatása prioritás marad az Európai Unió számára – jelentette ki az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke pénteken Brüsszelben. Charles Michel a kétnapos EU-csúcsot követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Ukrajna támogatása érdekében meg kell teremteni a jogi lehetőségét annak, hogy az európai bankokban befagyasztott orosz vagyont finanszírozásra és újjáépítésére lehessen fordítani.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra figyelmeztetett, hogy a közel-keleti válság ellenére is fontos a háború sújtotta ország támogatása. Kiemelte, az EU továbbra is szállítja a védelmi felszereléseket és immár 83 milliárd euró pénzügyi támogatást nyújtott Kijevnek.

Kenzo TRIBOUILLARD / AFP

– A következő lépés az 50 milliárdos ukrajnai hitelkeret elfogadása lesz, mert Ukrajnának megbízható és kiszámítható pénzügyi támogatásra van szüksége. Természetesen továbbra is támogatni fogjuk Ukrajnát az uniós csatlakozáshoz vezető úton, november elején pedig értékelni fogja az eddig elért eredményeket – tájékoztatott.

Az EU jelenleg egy új, Oroszország elleni szankciós csomag előkészítésén dolgozik – zárta beszédét Ursula von der Leyen az MTI tudósítása szerint.

Megkapták a harmadi Iris-t az ukránok

Németország leszállította a harmadik Iris-T típusú német légvédelmi rakétarendszer-üteget Ukrajnának – közölte pénteken a berlini védelmi minisztérium az MTI tudósítása szerint.

A tájékoztatás szerint a három indítóberendezésből, radarállomásból, áramfejlesztőből és légkondicionálóból, valamint a fegyverrendszerhez tartozó rakétákból álló üteget a héten adták át az ukrán erőknek. A kijevi vezetés ezen felül alkatrészeket, illetve logisztikai-műszaki támogatást is kapott a legutóbbi szállítmánnyal.

A német védelmi tárca közleménye szerint Németország ezzel is hozzájárul a polgári lakosság, a létfontosságú infrastruktúra, valamint az ukrán katonák védelméhez, különös tekintettel a küszöbön álló télre, amikor ismét az ukrán infrastruktúra elleni fokozott orosz támadásokkal kell számolni.

„Számíthatnak ránk, minden tőlünk telhetőt megteszünk. Ez a háború nem fog feledésbe merülni” – hangsúlyozta Boris Pistorius tárcavezető. Kiemelte azt is, hogy a harmadik Iris-T rendszer elengedhetetlen Ukrajna védelme szempontjából.

A gyártó, a Diehl Defence vállalat adatai szerint az Iris-T közepes hatótávolságú föld-levegő változata (SLM) repülőgépek, helikopterek, manőverező robotrepülőgépek, valamint rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen nyújt védelmet. A rakétarendszer 40 kilométeres hatótávolságban legfeljebb 20 kilométeres magasságig képes repülő célokat megsemmisíteni.

A német védelmi tárca október közepén jelentette be, hogy terjedelmes „téli fegyvercsomagot” küld Ukrajnának, amelyben légvédelmi eszközök, páncélosok és lőszerek lesznek, hogy katonai téren átsegítsék a télen a kijevi vezetést.

Zelenszkij: már legalább egy dandárnyi katonát vesztettek Avgyijivkánál az oroszok

Oroszország már legalább egy dandárnyi katonát veszített a Donyeck megyei Avgyijivka ostroma közben – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Rishi Sunak brit miniszterelnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetése során az ukrán elnöki iroda közleménye szerint.

„Oroszország továbbra is az egész Donbasz elfoglalására törekszik. A megszállók többször is megpróbálták bekeríteni Avgyijivkát, de katonáink minden alkalommal megállították és visszaverték őket, fájdalmas veszteségeket okozva nekik” – idézte az elnöki iroda Zelenszkijt az államfő hivatalos honlapján közzétett közleményben. Az orosz megszállás alatti, Donyeck közelében fekvő ipari várost az utóbbi hetekben heves ostrom alá vette az orosz hadsereg.

A brit miniszterelnökkel folytatott megbeszélése során Zelenszkij megerősítette, hogy a fekete-tengeri gabonafolyosó minden orosz fenyegetés ellenére továbbra is működik.

Az ukrán vezérkar pénteki helyzetjelentésében azt írta, hogy Oroszország ukrajnai embervesztesége mintegy 560-nal 297 680-ra nőtt, az ukrán erők az elmúlt nap során megsemmisítettek egyebek mellett négy harckocsit és hét tüzérségi fegyvert.

(MTI)

Merényletben sebesítettek meg egy kollaboráns ukrán politikust

Merényletben súlyosan megsebesítették az oroszbarátként ismert Oleh Carijov volt ukrán parlamenti képviselőt – közölte pénteken Vlagyimir Rogov, az Együtt Oroszországgal nevű zaporizzsjai mozgalom vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. Carijovot meglőtték, állapota nagyon súlyos, jelenleg intenzív osztályon fekszik – tette hozzá.

Korábban Carijov az ukrán parlament tagja, majd a Novorosszija nevű entitás parlamentjének elnöke volt, amelyet 2014-ben az oroszok által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok hoztak létre.

Novorosszija (Új-Oroszország) egyoldalúan kikiáltott, nemzetközileg el nem ismert konföderáció volt 2014 májusa és 2015 májusa között Kelet-Ukrajnában. Az Orosz Birodalomban így nevezték a mai Ukrajna déli, a 18. századi orosz-török háborúk idején meghódított területeit.

(MTI)

Az új amerikai házelnök szerint a Fehér Ház nem tudja, mit akar Ukrajnában

Az újonnan megválasztott amerikai házelnök, Mike Johnson csütörtökön azt mondta, hogy az Ukrajna és Izrael támogatására szánt támogatási kérelmet külön kellene kezelni, és ezzel arra utalt, hogy nem fogja támogatni Joe Biden elnök mindkét országnak együtt szánt 106 milliárd dolláros segélycsomagját, írja az MTI.

Johnson a Fox News hírtelevíziónak adott interjújában elmondta, hogy általában véve aggályai vannak Ukrajna finanszírozásával kapcsolatban, és úgy véli, hogy az Izraelnek szánt pénzeket máshol végrehajtott megszorításokból kell finanszírozni.

Drew Angerer / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Mike Johnson, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának új képviselőházi elnöke.

A politikus csütörtökön találkozott Joe Bidennel, és elmondta a Fehér Ház munkatársainak: a képviselőházi republikánusok között egyetértés van abban, hogy ezeket a kérdéseket ketté kell választani.

Biden azt szeretné, ha a kongresszus 106 milliárd dolláros kiegészítő finanszírozást biztosítana, amelynek nagy részét Ukrajna védelmének megerősítésére fordítanák, a fennmaradó összeget pedig Izrael, az indo-csendes-óceáni térség és a határvédelem között osztanák szét.

Johnson az ukrajnai finanszírozásról azt mondta:

tudni akarjuk, mi a cél ott, mi a végcél Ukrajnában. (…) A Fehér Ház ezt nem mondta meg.

Biden arra számít: az Izrael megsegítésére és a bevándorlásra szánt pénzek bevonása a támogatási csomagba segít meggyőzni az Ukrajna támogatásától ódzkodó republikánus képviselőket, hogy további pénzt küldjenek Ukrajnának.

Izrael egy különálló ügy – egy önálló, több mint 14 milliárd dolláros Izrael-finanszírozási intézkedést fogunk előterjeszteni

– mondta Johnson az interjúban.

Kapcsolódó
Az amerikai képviselőház Mike Johnsont választotta meg házelnöknek
Az 51 éves politikus Donald Trump hívének számít.

„Nyugati fegyverek nélkük Ukrajnának egy hete maradna”

Vlagyimir Putyin fogalmazta meg a címben szereplő állítást, amit John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője lényegében megerősített, amikor arra kérte a Kongresszust, hogy hogy fogadja el azt a közel 106 milliárd dolláros kiegészítő finanszírozási kérelmet, amit Joe Biden elnök még a múlt héten prezentált előttük.

Az Independent beszámolója szerint Kirby emlékeztetett Putyin szavaira, melyek szerint ha a nyugat nem küld több fegyvert, akkor Ukrajnának egy hete van hátra. Kirby szerint azért, hogy ezt a kimenetelt elkerüljék, kiemelten fontos, hogy a fegyverszállításokat továbbra is biztosítani tudják, ahhoz pedig elengedhetetlen, hogy a Kongresszus elfogadja Biden kérelmét.

„Putyin nem adja fel azon törekvéseit, hogy egész Ukrajnát elfoglalja, és amíg Oroszország folytatja brutális támadását, addig továbbra is támogatnunk kell az ukrán nép önvédelmét, mert Putyinszándékai egyértelműek” – mondta a szóvivő.

Ez történt tegnap

  • Vlagyimir Putyin „szívfájdalommal tekintett a Szent Földre, ahol öregek, nők, gyerekek, egész családok halnak meg”.
  • Észak-Korea fegyverszállítással segítheti az oroszokat.
  • A Clooney Foundation az oroszok háborús bűneiről mutatott be bizonyítékokat Berlinben.
  • Szijjártó Péter ismét összefutott Szergej Lavrovval.
  • Ukrajna leállította a forgalmat a humanitárius tengeri folyosón.
  • Közvetítésünk ezen a linken érhető el.
Olvasói sztorik