Tudomány

Meghalt a harminc évig harcoló japán veterán

Kilencvenegy éves korában meghalt egy tokiói kórházban Onoda Hiroo második világháborús veterán, aki Japán kapitulációja után csaknem három évtizeden át bujkált a Fülöp-szigeteki dzsungelben, folytatta harcát az ellenség ellen, mert nem hitte el, hogy vége a háborúnak. Halálhírét családja jelentette be pénteken.

Onodát partizán-diverzáns akciók végrehajtására képezték ki, és háromfős egységével együtt 1944-ben küldték a Fülöp-szigeteki Lubang-sziget dzsungelébe azzal a feladattal, hogy vegye fel a harcot az amerikai csapatokkal. Azt a parancsot kapta, hogy sose adja meg magát, és tartson ki a japán katonák megérkezéséig.

Az osztag létezésére 1950-ben derült fény, miután Onoda egyik katonája megszökött. Azt követően röpcédulákat dobtak le repülőgépből a dzsungelbe, hogy az osztagparancsnok tudomására hozzák, a japán császári hadsereg öt éve vereséget szenvedett és véget ért a háború. Onoda azonban az ellenség dezinformációjának tartotta ezt, ezért egysége folytatta az “ellenség” katonai létesítményeinek figyelését, sőt néha harcba is bocsátkozott, több mint harminc katonát és civilt megölt.


Fotó: AFP/Jiji Press

Miután az osztag egyik tagja meghalt, Onoda utolsó, életben maradt bajtársával együtt folytatta a harcot, Tokió és Manila pedig tíz éven át hasztalan kereste őket. A kutatást 1959-ben abbahagyták, mert meg voltak győződve róla, hogy mindketten meghaltak. Tizenhárom évvel később, 1972-ben azonban a kétfős osztag újabb támadást hajtott végre katonák ellen. Onoda bajtársa életét vesztette, de ő életben maradt.

Tokió egy kutatócsoporttal együtt egyik családtagját küldte a Fülöp-szigeteki őserdőbe, hogy rábeszélje Onodát a harc feladására, de az alhadnagy neki sem hitte el, hogy már rég véget ért a háború. Ezután Tokióban megtalálták egykori közvetlen parancsnokát, aki 1974-ben az akkor már nem létező japán hadsereg egyenruhájában megérkezett Lubang szigetére, és megparancsolta az alhadnagynak, hogy adja meg magát, és tegye le a fegyvert. Onoda engedelmeskedett, Tokió kérésére pedig Manila megkegyelmezett neki.

Onoda Hiroo esete nem volt példa nélküli. Jóval Tokió kapitulációja után még néhány tucat japán katona folytatta a harcot az ellenség ellen különböző ázsiai országokban, mert nem hitt Japán vereségében. Onoda volt közülük az utolsó, legállhatatosabb harcos. Miután 1974-ben hazatért, azt mondta, hogy a harminc évig tartó dzsungelharc során csak egy gondolat vezérelte: a parancs végrehajtása.

Onoda Hiroo a “háború” után néhány könyvet írt, és sikeres vállalkozó lett, népszerű kiképzőiskolát működtetett, amely túlélési technikákra tanította a gyerekeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik