Nincs változás a kormánypártok álláspontjában, a magyar parlament szuverén, a saját menetrendje szerint halad
– közölte a Fidesz-frakció az atv.hu-val azzal kapcsolatban, mikor veszi a magyar parlament napirendre a svéd NATO-csatlakozási egyezmény zárószavazását, illetve mi ennek a Fidesz-frakció részéről az előfeltétele.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn aláírta a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló jegyzőkönyvet, az MSZP pedig rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezte hétfőn, ahol a párt javaslatot tesz arra, hogy soron kívül még hétfőn vagy legkésőbb kedden szavazza meg az Országgyűlés Svédország NATO-csatlakozását.
Az Országgyűlés Sajtóirodája ezzel kapcsolatban azt közölte: „A Svédország NATO-csatlakozásáról szóló ratifikáció nem szerepel az Országgyűlés soron következő plenáris ülésének napirendi javaslatában. A további ülések napirendi javaslatáról a Házbizottság hivatott dönteni, konszenzus hiányában pedig az Országgyűlés elnöke.” Kövér László házelnök egyébként nemrég úgy fogalmazott a svédek NATO-csatlakozásáról, hogy „nem biztos, hogy nekünk ezt meg kell szavazni”.
Magyarországon és Törökországon kívül már minden NATO-tagország jóváhagyta a svédek csatlakozását.