Belföld

Szerverügy: az MSZP bírálja Orbán magatartását

Az MSZP-frakció szerdán közleményben bírálta Orbán Viktor azon kijelentését, hogy komolytalan az úgynevezett szerverügy. Az MSZP-frakció arra szólítja fel az ellenzéki politikust, hogy ne nevessen a törvényeken, s a már többször beismert törvénysértés felelősét keresse meg, és vonja felelősségre.

Az ellenzéki pártelnök a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva “politikai provokációnak” minősítette a úgynevezett szerverügyet. Mint mondta, ez is szóba került az elnökségi ülésen, de arra kérte frakcióvezetőt és a kampányfőnököt, hogy az ülésen ezzel a komolytalan üggyel ne foglalkozzanak.

„Nem szabad felülni annak, ha lényegtelen kérdéseket akarnak a politika napirendjére tűzni olyan fontos ügyek helyett, mint az otthonteremtés, vagy a nyugdíjak” – tette hozzá Orbán Viktor, jelezve, hogy Rogán Antal kampányfőnökhöz lehet fordulni ebben az ügyben.

Hiller István, az MSZP elnöke hétfőn bejelentette: február 3-án a Fidesz server.fidesz.hu azonosítóval rendelkező számítógépes szerveréről behatoltak az MSZP választási anyagaiba, és onnan terveket vittek el, egyéni képviselőjelölti kreatív anyagok különböző változatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik