Sport

„Még mindig ismerjük a félelmet” – erőszakkal vádolják apjukat a világklasszis futók

Jewel SAMAD / AFP
Jewel SAMAD / AFP
Jakob Ingebrigtsen, Henrik Ingebrigtsen és Filip Ingebrigtsen azt állítják, hogy apjuk fizikai erőszakot és fenyegetést alkalmazott a nevelésük során.

„Egy nagyon agresszív és kontrolláló apával nőttünk fel, aki a nevelés részeként fizikai erőszakot és fenyegetést alkalmazott. Még mindig ismerjük azt a félelmet, ami gyerekkorunk óta bennünk él” – írták közleményükben a fivérek.

A felek közötti közös munka közel két éve ért véget.

Az édesapa, Gjert Ingebrigtsen az ügyvédjén keresztül reagálva alaptalannak nevezte a vádakat.

„Soha nem követtem el erőszakot a gyerekeim ellen. Az, hogy apaként voltak gyengeségeim, és túl sokat voltam edző, igaz. Én is eljutottam eddig a felismerésig, bár későn.

Apaként és férjként messze vagyok a tökéletestől, de nem vagyok erőszakos

– nyilatkozta.

A sportolók középtávfutásban értek el sikereket, a 32 éves Henrik 2012-ben, a 30 éves Filip pedig 2016-ban nyert Európa-bajnokságot 1500 méteren.

A legsikeresebbnek azonban Jakob bizonyult, a 23 éves klasszis két éve megnyerte a tokiói olimpiát 1500-on, tavaly Eugene-ben,és idén Budapesten is világbajnok lett 5000 méteren, míg a két távon mind 2018-ban, mind 2022-ben duplázni tudott az Eb-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik