Belföld

Minden körzetben indul a Vidék Párt

Borsod-Abaúj-Zemplén megye mind a tizenhárom egyéni országgyűlési kerületében indít képviselőjelöltet az áprilisi választáson a Magyar Vidék és Polgári Párt (Vidék Párt).

Vállalkozók, a roma ügy képviseletét felvállalók, kereskedő, sportvezető egyaránt található az egyelőre kilenc körzetben megnevezett jelöltek között – mondta Gál Attila, a párt megyei elnöke. Négy körzet jelöltjeit az elkövetkező napokban, hetekben válasszák ki, egyeztetve a Vidék Párt potenciális szövetségesének tekintett pártokkal, szervezetekkel így a kisgazdapárttal. Gál Attila közölte: a párt az ország mind a 176 egyéni választókerületében állít képviselőjelöltet, több mint másfélszáz körzetben már adott a megfelelő személy.

Programjukról szólva Paulina László országos alelnök azt mondta: a nagypártokkal ellentétben nem az egész ország, hanem a magyar vidék speciális érdekeit kívánják képviselni. Átfogó vidékfelzárkóztatási programot, teljes falusi foglalkoztatottságot tervezünk – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik