Belföld

900 eurót tarthattak meg a több ezer eurós havi keresetükből a kizsákmányolt lányok, miközben luxusban éltek a stricik

police.hu
police.hu

Felszámoltak egy nők kizsákmányolásából élő bűnbandát Kecskeméten. A most elfogott két utolsó bandatag annak ellenére is folytatta a tevékenységét, hogy a rokonaik már tavaly óta hűvösön vannak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kétszer is lecsapott tavaly a bűnbanda több tagjára. Négyet elfogtak, míg egyikük körözésének kiadását követően önként bement a rendőrségre. Az öt embert azzal gyanúsítják, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőket Németországba szerveztek ki prostitúciós tevékenységre, majd ott folyamatosan dolgoztatták és kizsákmányolták őket.

A gyanúsítottak közül jelenleg ketten letartóztatásban vannak, ketten bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg ötödik társuk az időközben jogerőssé vált, más ügyben kiszabott börtönbüntetését tölti.

A nyomozás kiderítette, hogy az egymással rokonságban lévő elkövetői körnek az öt főn túl tagja volt még két másik családtag is. A 49 éves Zs. Rudolfot és a 34 éves A. Bettinát az  M5-ös autópálya egyik pihenőjében kapták el pár nappal ezelőtt a zsaruk.

A páros pont Kecskemétre tartott, miután Budapesten felvették az egyik általuk futtatott lányt, aki akkor érkezett haza Németországból.Az aktákban szerepel, hogy a páros már két éve belefolyt az illegális üzletbe. A gyanú szerint két magyar nőt vettek rá, hogy kiutazzanak Németországba, majd ott szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak. A 36 és a 42 éves nő mind anyagilag, mind szociálisan kiszolgáltatott helyzetben volt.

Emiatt vállalták el önként a prostitúciós munkát. Zs. Rudolf és A. Bettina pedig ennek tudatában és ezt kihasználva dolgoztatta őket. Átlagosan havi 350 ezer forintot tehettek el a lányok, miközben több ezer eurót is megkerestek ennyi idő alatt. A fennmaradó részt azonban át kellett adniuk futtatóiknak, amikor hazajöttek Németországból.

A párostól elfogásukat követően vagyonvisszaszerzés keretében a nyomozók lefoglaltak két nagy értékű autót, több mobiltelefont, valamint zár alá vettek egy felújított kecskeméti ingatlant is.

A 49 éves Zs. Rudolfot és a 34 éves A. Bettinát az Emberkereskedelem Elleni Osztály gyanúsítottként hallgatta ki több ember sérelmére, szexuális cselekmény végzésére, a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A letartóztatott páros tagjai akár 15 évet is kaphatnak, ha bebizonyosodik a bűnösségük.

Egy környékbeli férfi 250 ezer forintért adott el egy kiszolgáltatott fiatal lányt egy prostituáltak futtatásával foglalkozó családnak. Erről ebben a cikkünkben írtunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik