Élet-Stílus

Manuel hat éve egy állatotthontól lopott, máig nem fizette vissza a 20 ezer forintot

Szabó Gábor / RTL
Szabó Gábor / RTL
A Noé Állatotthon szóvivője elmondta, azt szeretnék, ha az énekes kifizetné a pénzbüntetést és ledolgozná a rá kirótt közmunkát.

2017. október 9-én kirabolták a Noé Állatotthont, három fiatal elvitte az alapítvány adománygyűjtő perselyét. Később kiderült, az elkövetők között volt Manuel, aki két évvel később az X-Faktorban tett szert országos ismertségre, ma pedig a The Voice egyik coachaként szerepel az RTL-en.

A rendőrség annak idején 50 óra közmunkára kötelezte a fiúkat, amit nyolc hónapon belül kellett volna teljesíteniük, illetve fejenként 20 ezer forintot is vissza kellett volna fizetniük, Manuelék azonban azóta sem kártalanították a menhelyet.

A Noé szóvivője, Schneider Kinga az eset hat éves évfordulóján közzétett posztjában (amit az nlc.hu szúrt ki) arról írt, mindenkinek jár a második esély, amit ők meg is adtak az énekesnek és társainak, ők azonban eddig nem éltek a lehetőséggel, hogy jóvá tegyék korábbi bűnüket.

Az X-Faktor szerkesztői 2019-ben állítólag megkeresték az állatmenhelyet, hogy közösen rendezzék a helyzetet.

Nyitottak voltunk, tényleg hiszünk abban, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt – ahogy a nálunk menedéket kapó állatok is azt kapnak –, szóval örültünk a lehetőségnek. Egy menhely sorsa az adományozókon múlik, nekünk szükségünk volt/van a reklámra. Manuel azonban nem jelentkezett, az együttműködésből nem lett semmi…

nyilatkozta Schneider a Borsnak. A szóvivő elmondta, az énekes a pandémia idején felvette velük a kapcsolatot, hogy szeretne közösségi gyűjtést szervezni az alapítványnak, „de épp zárva volt az egész világ, így mi is”.

Pedig jó lett volna, ha a csatornáin beszél rólunk, ha megkéri a követőit, hogy aki úgy érzi, az az adója 1 százalékát utalja nekünk, népszerűsítsen bennünket, ebben segítsen. De utána megint eltűnt

– mondta el a szóvivő.

Az ügy azóta is húzódik, de úgy tűnik, a Noé Állatotthon szóvivőjének posztja eljutott Manuelhez, az énekes ugyanis megbízta a menedzserét azzal, hogy kapcsolatba lépjen a menhellyel.

A poszt után írt nekünk a menedzsere. Azt mondta, szeretnék felvenni velünk a kapcsolatot, és másnap beszéltünk is. Nem Manuellel, hanem a menedzserrel… Azt kérdezte, mi lenne az a dolog amivel, le tudna zárulni ez az ügy

– fogalmazott Schneider Kinga, aki azt kérte Manueltől, fizesse ki a büntetést, és dolgozza le a rá kirótt közmunkát.

Az énekes nemrég egy mélyinterjú során beszélt arról, tizenévesen miért kezdett el lopni.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik