Nagyvilág

Lelőttek két férfit Brüsszelben, emeltek a terrorkészültségen

HATIM KAGHAT / Belga / AFP
HATIM KAGHAT / Belga / AFP

Lelőttek két embert Brüsszel belvárosában, közölte a belga sajtó. A Het Laatste szerint két ember halt meg, mindketten svéd focimezben voltak.

A lövöldözés Sainctelette plein városrészen, a belvárostól nem messze történt. A belga válogatott este Eb-selejtezőt játszott a svédekkel, de a meccset félidőben megszakították. A belga hírügynökség szerint a két áldozat svéd állampolgár volt, amit később a belga miniszterelnök is elismert.

A feltételezett elkövető egy 45 éves, tunéziai nemzetiségű férfi, aki előbb egy taxira adott le több lövést, ebben ült a két svéd drukker, akik életüket vesztették, majd berohant egy épületbe, ahol megsebesített egy embert.

Az elkövetőt egyelőre nem kapták el. Egy videót kiraktak a közösségi médiába, amin egy hasonló, fényvisszaverő ruhában lévő ember arról beszél arabul, hogy ő gyilkolt Isten nevében.

„Nevem Abdesalem Al Guilani és Allah harcosa vagyok. Az Iszlám Államtól (dzsihadista szervezet) vagyok. Szeretjük, akik szeretnek minket, és gyűlöljük, akik gyűlölnek minket. A vallásunkért élünk és azért is halunk meg. Testvéretek a muszlimok nevében állt bosszút” – hallható a felvételen.

A videó valódiságát egyelőre nem tudták bizonyítani, a rendőrség sem erősítette meg, hogy a fegyveres beszélne rajta.

A francia-belga határon szigorították az ellenőrzést, Belgiumban pedig emelték a terrorkészültség szintjét.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök óvatosságra és éberségre szólította fel belgiumi honfitársait, valamint arra, hogy gondosan kövessék a belga hatóságok utasításait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik