Belföld

Szabadlábra helyezték a repülőmodell pilótáját

Szabadlábra helyezte hétfőn a rendőrség azt a német férfit, akinek repülőgépmodellje két ember halálát okozta szombaton Őcsényben – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A fiatalembert kihallgatták, s szabadlábra helyezték, útlevelét az ügyészség részére átadták – mondta Mártonné Kasler Sarolta. Tájékoztatása szerint a 32 éves férfi ellen továbbra is fennáll a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja, az eljárás alatt azonban szabadlábon védekezhet. Az ügyészség szóvivője, Ökrös Magdolna azt közölte: amíg a gyanúsított ügyvédje nem kérelmezi, addig az útlevél az ügyészségen marad, és a férfi nem tudja elhagyni az országot.

A szombati repülőnapon Őcsényben megtartott nemzetközi modellrepülő-bemutatón, a szakértők szerint rendkívül tapasztalt német pilóta gépe – feltehetően rádiózavar miatt – irányíthatatlanná vált, és a mintegy 300 fős nézőközönség közé zuhant. A balesetben egy szekszárdi házaspár a helyszínen életét vesztette, négyen könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A körülmények elemzése során felmerült a rendezvény egészségügyi biztosításának kérdése. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál szombaton az MTI-nek nyilatkozva elmondta: vizsgálat tárgya lehet, hogy a rendezvény veszélyessége, vagy a nézők száma indokolttá tette volna-e a mentők készenlétét Őcsényben.

A kérdésben illetékes hatóság, az ÁNTSZ képviselője, Brázay László, Tolna, Somogy, Baranya megye tiszti főorvosa az MTI megkeresésére hétfőn közölte: a törvény értelmében hasonló szabadtéri rendezvényen ezer fő alatt nem kell a szervezőknek egészségügyi biztosítást kérniük, valamint a szombati rendezvény esetében előzetesen annak veszélyességi foka sem tette ezt indokolttá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik