Élő Nagyvilág

Kézigránát miatt robbant fel Prigozsin gépe – állítja Putyin

Olga MALTSEVA / AFP
Olga MALTSEVA / AFP

Az orosz-ukrán háborúról szóló szerdai tudósításunk itt olvasható vissza.

A német mezőgazdasági miniszter Berlin segítségét ajánlotta fel az ukrán agrárexport terén

Cem Özdemir német mezőgazdasági és élelmezési miniszter Berlin segítségét ajánlotta fel az ukrán agrárexport terén Kijevnek csütörtöki ukrajnai látogatása során.

A német zöldpárti politikus ismételten Németország szolidaritásáról és támogatásáról biztosította ukrán hivatali partnerét, Mikola Szolszkijt. Mint mondta, nem fogják hagyni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az éhséget fegyverként használhassa fel.

A két tárcavezető – a német mezőgazdasági minisztérium tájékoztatása szerint –, a nap folyamán ünnepélyesen megnyitott egy 2,7 millió euróért (egymilliárd forint) felújított élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi labort, amelynek segítségével kiszélesíthetik az ukrán agrárexport engedélyeztetési kapacitásait. A szükséges forrásokat az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által kezdeményezett projekthez Ukrajna, Németország, az Európai Unió, valamint Japán biztosította.

Özdemir hangsúlyozta, hogy a fekete-tengeri exportot belátható időn belül továbbra is nagy kockázatok fogják terhelni.

Segítünk alternatív útvonalakat létesíteni, hogy Ukrajna oda szállíthassa gabonáját, ahol erre sürgősen szükség van, mégpedig a globális dél országaiba

hangoztatta a német politikus, aki szerint Berlin Brüsszellel közösen áruszállítási folyosók és áruterminál-kapacitások kiépítésén fáradozik.

(MTI)

Kapcsolódó
Ukrajna felfüggesztette a Magyarország, Lengyelország és Szlovákia elleni panaszát a WTO-nál
Megpróbálnak kompromisszumos megoldást találni a gabonaimport problémájára.

Putyin: Kézigránát-darabokat találtak a Prigozsin gépén utazók holttestében

Kézigránátok darabjait találták meg a Jevgenyij Prigozsin volt Wagner zsoldosfőnök halálát okozó, augusztusi repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak holttestében – jelentette ki csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök. A baleset augusztusban történt, két hónappal azután, hogy Prigozsin rövid ideig tartó lázadást szított, amelynek során a Wagner-csapatok elfoglaltak egy védelmi parancsnokságot Rosztovban, és Moszkva ellen vonultak.

Max Seddon, a Financial Times moszkvai tudósítója az X-en megosztott egy videót, amelyen Putyin azt állítja, hogy Prigozsin és a Wagner vele utazó vezetői a repülőn annyira lerészegedtek és/vagy kábítószer hatása alá kerültek, hogy kézigránátokkal kezdtek el robbantgatni, és emiatt zuhant le a gép.

A magánrepülő lezuhanása után a gyanú gyorsan Putyinra terelődött – emlékeztet a hírről beszámoló Guardian. Amerikai és nyugati tisztviselők szerint nagyon valószínű, hogy ő volt az incidens kitervelője, mivel Prigozsin fegyveres lázadása volt az orosz vezető legsúlyosabb kihívása 23 éves hatalmon tartása alatt. A Kreml azonban többször tagadta, hogy Putyinnak köze lenne az incidenshez.

Orosz oligarcha bajorországi ingatlanjainál razziáztak a rendőrök

Rendőrök és vámosok végeztek házkutatást csütörtökön több dél-németországi ingatlanban, amelyek egy, az ügyet ismerő forrás szerint Aliser Uszmanov orosz oligarcha tulajdonában vannak – írja a Reuters. Az orosz-üzbég üzletember Oroszország ukrajnai inváziója miatt rajta van az Európai Unió szankciós listáján.

A német vámhatóság szankciós hivatala által létrehozott, „Matrjoska” nevű különbizottság közleményben tudatta, hogy a tisztviselők a bajorországi München és Tegernsee környékén található ingatlanokat kutattak át. A  különbizottság közölte, hogy bírósági házkutatási parancsok alapján járt el, de taktikai okokból nem közöltek további részleteket.

A rendőrség 2022 szeptemberében már tartott egy házkutatást Uszmanov Rottach-Egernben található villájában, a bíróság később jogellenesnek minősítette az akciót. Az oligarcha óriásjachtját tavaly márciusban Hamburgban foglalták le, a hajó a becslések szerint 600 millió dollárt ér.

Így csapódott be az orosz rakéta a kórházba

Nemcsak egy zsúfolásig teli boltot (és az azzal egybeépült kávézót) találtak el az oroszok ma Ukrajnában, hanem egy kórházat is, a Herszon megyei Beriszlávban, az ország déli részén. A robbanás levitte a kórház negyedik emeletét, több egészségügyi dolgozó is megsebesült. A becsapódást kamera is rögzítette, a felvétel szerint óriási lehetett a detonáció.

Putyin: Sikeres volt a nukleáris cirkálórakéta tesztelése

Oroszország végrehajtotta a Burevesztnyik nukleáris meghajtású interkontinentális manőverező repülőgép utolsó sikeres tesztjét – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitakör plenáris ülésén csütörtökön Szocsiban az MTI tudósítása szerint. A Burevesztnyik (Viharmadár) egyike azoknak az új hiperszonikus fegyvereknek, amelyek fejlesztéséről Putyin 2018. március 1-jén tett először bejelentést.

Putyin a fórumon nem volt hajlandó választ adni arra a kérdésre, hogy Oroszországnak szüksége van-e a nukleáris fegyverkísérletek újraindítására, ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Moszkva visszavonja a nemzetközi atomcsend-egyezmény ratifikációját.

Megemlékezésen vettek részt egy ukrán falu lakosai, amikor orosz légicsapás érte őket

51-re emelkedett a halálos áldozatok száma abban az ukrán faluban, amelyet csütörtök délután orosz légicsapás ért – írja a Guardian.A lövedékek a 330 lakost számláló Hrozában egy boltot és kávézót találtak el, ahol éppen megemlékezést tartottak a helyiek. A halottak között van egy hat éves kisfiú is.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök terroristacselekménynek nyilvánította a támadást és azt írta az X-en:

Az orosz terrornak véget kell vetni. Mindazok, akik segítenek Oroszországnak kijátszani a szankciókat, bűnözők. Azok, akik továbbra is támogatják Oroszországot, a gonoszt támogatják. Oroszországnak erre és a hasonló terrortámadásokra egyetlen okból van szüksége: hogy népirtó agresszióját az egész világ számára új normává tegye. Köszönöm minden vezetőnek és minden nemzetnek, amely támogat minket az élet védelmében!

Putyin: Nem mi kezdtük az ukrajnai háborút

Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy a világra kényszerítse omladozó hegemóniáját, az ukrajnai háború pedig megmutatta, hogy a Nyugat mennyire elvesztette a kapcsolatot a valósággal – jelentette ki Vlagyimir Putyin csütörtökön a Valdai Vita Klub ülésén a fekete-tengeri üdülőhelyen, Szocsiban.

Nem mi kezdtük az úgynevezett ukrajnai háborút. Éppen ellenkezőleg: megpróbáljuk befejezni

mondta az orosz elnök. Szerinte a Nyugat okozta a háborút, mert az Egyesült Államok „hegemón” és magát az igazság egyetlen döntőbírájának tartja a bolygón.

Putyin úgy véli, hogy a nyugati vezetők elvesztették a realitásérzéküket Washington „gyarmati gondolkodásmódja” miatt és az orosz államfő azt is megkérdőjelezte, hogy az Egyesült Államoknak milyen joga van kioktatni bármely más országot.

A Guardian cikke emlékeztet, hogy Oroszország 2022 februárjában végrehajtott teljes körű ukrajnai inváziója olyan háborút indított el, amely Kelet- és Dél-Ukrajna nagy részét elpusztította, több százezer embert ölt vagy sebesített meg, és hat évtized óta a legnagyobb törést idézte elő Oroszország és a Nyugat kapcsolataiban.

Ukrán boltba csapódott egy orosz rakéta: félszáz halott

Több tucat halálos áldozatot követelő orosz rakétatámadásról számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon. A beírása szerint az ország észak-keleti részén fekvő Harkiv megyében, Grozában történt a tragédia, amikor az orosz rakéta egy élelmiszerboltba csapódott.

Zelenszkij 47 halálos áldozatról írt, más források már 48-ra teszik az áldozatok számát, a New York Times pedig már 49 halottról tud.

Kórházat ért orosz légitámadás Ukrajnában

Egy kórházat ért orosz légitámadás az ukrajnai Herszon megyében található Beriszlavban – számolt be a Kyiv Independent. A támadásban két egészségügyi dolgozó sebesült meg és kár keletkezett a kórház épületében is.

Az ukrán légierő tájékoztatása szerint csütörtök reggel a déli országrészt elért 29, iráni gyártmányú orosz drónból 24-et sikerült semlegesíteni, míg Kirovohrad térségben támadás érte az infrastruktúrát.

https://twitter.com/KyivIndependent/status/1709900182882570553

Zelenszkij: A legnagyobb kihívás Európa számára, hogy megőrizze az egységét

Az Európa előtt álló legnagyobb kihívás az, hogy megőrizze az egységét – jelentette ki csütörtöki beszédében Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök az Európai Politikai Közösség találkozójára látogatott el a spanyolországi Granadába. A CNN cikkében utal arra, hogy a hétvégén a szlovákiai választásokon a populista Robert Fico pártja nyert, aki Ukrajna-ellenes retorikával kampányolt.

Zelenszkij elmondta, hogy eredményes megbeszéléseket folytatott Pedro Sanchez spanyol és Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel. Előbbivel egy, az Ukrajnának nyújtandó védelmi csomagról egyeztettek, míg utóbbival egy katonai segélycsomagról.

A tudósítás hozzáteszi, hogy eközben enyhült az Ukrajna és Lengyelország között kialakult feszültség, miután a két ország között a gabonaegyezmény miatt vita alakult ki és Lengyelország azzal fenyegetőzött, hogy nem küld több fegyvert Kijevnek.

Az Országgyűlés nem ítéli el az ukrajnai gyermekek elhurcolását

A  Momentum-frakció politikai nyilatkozatáról vita sem lesz.

Az ukrajnai gyermekek elhurcolásáról szóló politikai nyilatkozatra vonatkozó momentumos javaslat tárgysorozatba vételét elutasította a kormánypárti többségű Külügyi Bizottság.

Az ellenzéki párt elutasított nyilatkozata szerint az ukrajnai gyermekek erőszakos deportálása több nemzetközi egyezményt is sért, tiltott, és háborús bűncselekménynek, népirtásnak minősül a nemzetközi jog szerint. Azt az Országgyűlés határozottan elítélte volna, illetve felszólította volna az Orbán-kormányt, tegyen meg mindent azért, hogy a magyar bűnüldöző szervek segítsék az ukrán hatóságok és a Nemzetközi Büntetőbíróság munkáját, amikor bizonyítékokat gyűjtenek az ukrajnai gyermekek erőszakos deportálására.

Spanyolország drónelhárító és légvédelmi rendszereket ajánlott fel Ukrajnának

Ukrajna energetikai és kikötői infrastruktúrájának védelmében Spanyolország drónelhárító és légvédelmi rendszereket ajánlott fel az oroszok által lerohant országnak – írja a Reuters spanyol kormányzati forrásra hivatkozva. A spanyol hadsereg vállalja továbbá, hogy a rendszerek használatára kiképzi az ukrán katonákat, valamint aknamentesítést elősegítő felszereléssel is ellátják őket – tette hozzá a forrás.

Ursula von der Leyen Amerikában bízik

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön azt mondta, nagyon bízik benne, hogy az Amerikai Egyesült Államok folytatja Ukrajna támogatását annak ellenére, hogy a republikánusok belharcai ezt kétségessé teszik.

Mint azt korábban írtuk: a spanyolországi Granadában találkozó európai csúcsvezetők várhatóan további hosszú távú támogatásukról biztosítják Ukrajnát. Joe Biden amerikai elnök ugyanakkor aggodalmának adott hangot a Kijevnek nyújtandó segélyek és az amerikai republikánusok belső vitáinak összefüggésében.

(The Guardian)

Zelenszkij: A fő feladat Európa egységének megmentése

Granadában találkoznak csütörtökön az Európai Politikai Közösség tagjai, vagyis a háború kitörése után létrehozott, több mint negyven ország együttműködését elősegítő fórum. Volodimir Zelenszkij a csúcstalálkozóról csütörtökön azt mondta, a fő feladat az európai egység megőrzése. Az ukrán elnök így fogalmazott:

A fő kihívás Európa egységének megmentése nemcsak az EU-ban, hanem egész Európában.

Parancsnoki találkozót hívott össze az orosz védelmi miniszter

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és Valerij Geraszimov tábornok, vezérkari főnök megbeszélést folytatott az Ukrajnában harcoló csapatok parancsnokaival – közölte csütörtökön az orosz hadügyminisztérium. Az nem derült ki, hogy a találkozóra hol került sor.

A tárca azonban felvételt közölt a találkozóról, amelyen Soigu a tartalékos egységeknél szolgáló katonák és önkéntesek kiképzéséről beszélt. Elmondása szerint csütörtökön Oroszország déli katonai körzetében ellenőrizte ezeket az ezredeket.

(Reuters)

Új haditengerészeti támaszpontot épít Oroszország a Fekete-tengeren

Oroszország haditengerészeti támaszpontot tervez a Fekete-tenger partjainál a szakadár grúz Abházia régióban – idézte a régió önjelölt kollaboráns elnökét csütörtökön az Izvesztyija című lap, miután tegnap találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

 „Megállapodást írtunk alá, és a közeljövőben az orosz haditengerészetnek állandó bázisa lesz az Ochamchira körzetben”

– közölte Aszlán Bzsanja a Reuters szerint. Mindez szerinte Oroszország és Abházia védelmi képességének növelését szolgálja, ám hozzátette, vannak olyan részletek, amelyekről nem beszélhet.

Oroszország 2008-ban ismerte el Abháziát és egy további szakadár régiót, Dél-Oszétiát független államként, miután az orosz csapatok visszaverték a Dél-Oszétia visszafoglalásával próbálkozó grúz erőket. Az ötnapos háború 2008. augusztus 12-én ért véget – idézte fel a The Guardian című brit lap.

A Wall Street Journal mindeközben arról számolt be, hogy Oroszország az ukrán támadások miatt kivonta fekete-tengeri flottájának nagy részét az elcsatolt Krím-félszigeten található szevasztopoli támaszpontjáról.

Újabb támogatásra számít Zelenszkij Európából

Európai vezetők csütörtökön várhatóan hosszú távú támogatásukról biztosítják Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Joe Biden amerikai elnök mindeközben aggodalmának adott hangot, amiért a republikánusok belharcai a kongresszusban árthatnak az Ukrajnát támogató amerikai politika folytatásának – írja a Reuters.

Zelenszkij elnököt csütörtökön várják a spanyolországi Granadában az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján.

Ez az Ukrajna elleni orosz inváziót követően tavaly létrehozott, több mint negyven ország együttműködését elősegítő fórum. Az ukrán elnök részvételét biztonsági okokból nem jelentették be előre. A terveket ismerő illetékesek azonban közölték, hogy Zelenszkij részt vesz a csúcstalálkozón, amely esélyt jelent arra, hogy újabb katonai segélyt, például légvédelmi eszközöket igényeljen a szövetségeseitől.

Az elnök a szerda esti videóüzenetében közölte: intenzív nemzetközi tevékenységre és eredményes tárgyalásokra készül.

Olvasói sztorik