Belföld

„Egy idegen bántalmazott az utcán” – mondta a férfi, akit kétszer is lapockán szúrt a neje

Többször is megszúrta a férjét egy 53 éves asszony a hétvégén Kunszentmiklóson. A bejelentést tevő nem mondta el a rendőröknek, hogy ki volt a tettes , csak annyit mondott, hogy valaki kétszer is lapockán szúrta a férfit.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben.

A rendőrök kihallgatták a férjet, aki azt mondta, hogy az utcán bántalmazta egy idegen. A beszerzett bizonyítékok alapján azonban hamar kiderült, hogy valójában a felesége támadt rá az otthonukban.

A rendőrség közleménye szerint a házaspár összeszólalkozott a bejelentés előtti este, majd amikor a férj hátat fordított a nőnek, az késsel többször is megszúrta. Az áldozat úgy érezte, nincs szüksége ellátásra, azonban másnap romlani kezdett az állapota, így kórházba szállították. Az őrizetbe vett 53 éves asszony beismerte a tettét, a rendőrség pedig kezdeményezte a letartóztatását.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik