Kultúra

Majdnem félmilliárd forintért most bárki megveheti C-3PO fejét

BERND WEIËBROD / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
BERND WEIËBROD / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Nagyon úgy fest, hogy a nyolcvanas évekbeli Star Wars-relikviák sosem fogynak el: nemrég kalapács alá került már Han Solo sugárpisztolya és Leia hercegnő ruhája is, most pedig az örülhet, aki szívesen tudná a nappalijában C-3PO fejét. Többek közt ezt is elárverezik ugyanis Londonban november második hetében azon az aukción, ahol 1800 darab filmes és tévés relikviát bocsátanak majd árverésre.

Az Independent szerint ezek közül is a legdrágább a már említett Star Wars-kellék, amelyet a karakter megformálója, Anthony Daniels viselt a franchise negyedik részében, az 1977-es Egy új reményben. A fejet személyes kollekciója részeként maga a színész bocsátja árverésre, a becslések szerint akár egymillió fontig, azaz majdnem 450 millió forintig is felmehet az ára.

Az aranyszínű fej mellett olyan filmtörténeti kincsek is kalapács alá kerülnek, mint Freddy Krueger pengékkel felturbózott kesztyűje a Rémálom az elm utcában című horrorklasszikusból (a becslések szerint akár 180 millió forintnak megfelelő fontot fizethetnek érte), Indiana Jones ostora (90 millió forint), vagy a Leonardo DiCaprio által viselt jelmez, amelyben Jack Dawsont alakította a Titanicban (ugyancsak 90 millió forint).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik