Belföld

Egymilliót csaltak ki „óvadékra” a 80 éves nőtől azzal, hogy egy német börtönben ül a lánya

police.hu
police.hu

Egymillió forintot csaltak ki „óvadékra” egy 80 éves tiszakécskei asszonytól azzal, hogy egy német börtönben ül a külföldön dolgozó lánya. A kétsége esett nő feljelentést tett, miután rájött, hogy csúnyán lehúzták.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az asszony lánya Németországban él, így amikor egy ismeretlen férfi azzal hívta fel a nap folyamán, hogy a lánya egy német börtönbe került, akkor bár hihetetlennek tűnt számára a történet, azonnal segíteni akart.

A telefonáló azt mondta neki, hogy ő egy német rendőr, és az idős nő hozzátartozója azért került fogdára, mert kábítószer-tartalmú csomagot akart feladni egy ottani postán. A férfi profinak tűnő módon adatokat egyeztetett, lakcímet kért, aztán elmondta, hogy egy nagyobb összegű óvadék fejében kiszabadulhat a rokona.

Gondolkodási időt nem hagyott lépre csalt áldozatának, hanem mondta, hogy a korábban bediktált lakcímre elküld valakit, aki átveszi a pénzt, azt elutalja, és az asszony lánya már szabad is lesz. Rövid idő elteltével meg is érkezett a házhoz egy fiatal nő, aki átvett több mint egymilliót az asszonytól, majd egy autóval távozott. Szerencsére az egyik szomszéd szemtanúja volt a találkozónak, és bár nem tudta, hogy pontosan mi történik a szeme előtt, és a kocsi rendszámát sem látta, de magát a látogatót és a jármű jellegzetességeit jól megfigyelte.

Ez vezette a rendőröket nyomra. A szomszéd leírása alapján ugyanis hamar megtalálták a bűncselekményhez használt autót, majd pedig a sofőrjét is egy 30 éves ceglédi nőt. A csalás bűntettével gyanúsított nőt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Kapcsolódó
Közel húszmilliót csaltak ki egy nyugdíjastól azzal, hogy bajban van a hozzátartozója
Minősített csalás miatt állítják bíróság elé a két férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik