A szövetség hírlevele szerint Fábián Bettina korán az élre állt, két és fél körig vezetett, majd kissé elengedte a többieket, így az utolsóra csupán hatodikként fordult, mögötte a korábban szintén az élbolyban forgolódó Szimcsák Mirával.
Mielőtt azonban bárki megrettent volna attól, hogy 7-8 másodperccel vannak lemaradva az élen haladók mögött, Bettináék felpörgették a tempót.
Szimcsák a harmadik lett – egyetlen tizeddel a spanyol Martinez mögött –, míg Flück Nóra két tizeddel szorult az ötödik helyre.
Ez nem az idénynek a megkoronázása, hanem a korosztályos pályafutásomnak is.
Emiatt is nagyon örülök, hogy így sikerült ez a verseny, mert egyértelműen az aranyérem volt a cél, és boldog vagyok, hogy megszereztem. Senki nem akart elöl úszni, kifelé ugyanis eléggé szembekaptuk a hullámokat, nekem is nehezemre esett az a szakasz, sokat kivett belőlem, azaz úgy voltam vele, hogy ha már nem tudtam széttépni a mezőnyt, akkor inkább tartalékolok a végére, azt ugyanis tudtam, hogy a hajrám nekem a legjobb” – nyilatkozta Fábián Bettina.
A fiúknál Hambardzumyan Arshak és Gálicz László kissé eltaktikázta a versenyt, ráadásul előbbi kezéből az első két kör megállójánál mindkétszer kiverték a kulacsot. Emiatt az utolsó etap előtt már muszáj volt kimennie frissíteni, így viszont annyira visszaesett, hogy hiába üldözte az élbolyt, ez túlságosan felemésztette az energiáit, s végül a 8. hely jutott neki, a szemüvegével bajlódó Gálicz pedig a 12. lett.