Belföld

Videón, ahogy dühében direkt nekimegy az előtte lévő kocsinak egy lányával és unokájával közlekedő sofőr

Szándékosan nekiment az előtte haladó autónak egy 50 éves férfi Győrben, mert nem engedte be a sávba. A Győri Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés és súlyos testi sértés miatt állítja bíróság elé.

A vádhatóság tájékoztatása szerint az 50 éves elkövető Győrben közlekedett az autójával, melyben a lánya és unokája utazott. Haladása során egy kétsávos felüljárón akart a belső sávba sorolni, azonban az itt közlekedő autós nem mondott le elsőbbségéről, s nem engedte be maga elé a terheltet.

Az elkövető ezen annyira feldühödött, hogy végül a másik autós után sorolt be, követte az ő mozgását és az erős forgalom ellenére két alkalommal is szándékosan nekiment az előtte haladó kocsinak, majd megelőzte.

Az áldozat a következő piros lámpánál érte utol a terheltet és kiszállt a gépkocsijából, hogy számon kérje a történtek miatt. Ahogy a sértett az elkövető autója mellé ért és felé hajolt, a sofőr kidobott egy tusfürdős flakont az ablakon, ami olyan erővel találta el az áldozatát, hogy attól eltört az állcsontja. A sértett dühében még ököllel beütött az ablakon az autóba, és megütötte a terheltet.

A vádlott cselekménye során nem volt figyelemmel a járműben utazó családtagjaira, a másik sofőrre és a közlekedés többi részvevőjére sem, felelőtlen magatartásával pedig mások testi épségét veszélyeztette. Az eljárás során az is kiderült, hogy a terhelt nem is rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel.

A közúti veszélyeztetéssel és súlyos testi sértéssel vádolt elkövető akár négy és fél évet is kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik