Szórakozás

Sebestyén Balázs kirúgta a műsorából Pákót

A fekete előadóművész komoly dolgokról szerett volna beszélgetni Balázzsal a Class FM-en.

Hétfőnként állandó rovattal jelentkezett a Class FM-en Fekete Pákó: a Morning show ügynökeként különböző feladatokat kellett végrehajtania. Hol kiskenguruhoz kellett bemásznia az állatkertben, megküzdve az erszényes mamájával, majd lefotóznia magát, hol meztelen jógán kellett bizonyítania tudását, és erről élménybeszámolót tartania.

Pákó azonban úgy gondolta, hogy ez a munka már nem elégíti ki, sokkal komolyabb feladatokra is megérett. Egyre-másra érkeztek a szerkesztőségbe elektronikus levelek Pákó kedvesétől Ágicától, amelyben azt írja, hogy a fekete előadóművész inkább napi dolgokról szeretne beszélni teljes komolysággal. Balázs viszont felmondott Pákónak.

– Mondjuk úgy, hogy megvontuk a promóciót Pákó ügynöktől, lefokoztuk őt, most pedig várjuk, hogy ő jelentkezzen, ha úgy gondolja, hogy újra megfelel neki az eddigi munkája. Hosszú távon nem jó, hogy Ágica irányít, és határokat szab Pákónak, mert így ő lesz a veszte. Ha intellektuális afroamerikai ENSZ-nagykövetet akar belőle faragni a kedvese, akkor valószínűleg nem jár majd sikerrel – tette hozzá a Class FM legnagyobb sztárja.

Fekete Pákó felháborodott, hogy kirúgták a rádiótól.

– Egyszer csak közölték, hogy nem hívnak többé, mert nem vállaltam el minden feladatot. Kikérem magamnak, én nem vagyok hülye gyerek, én egy előadóművész vagyok. Nem fogok a Hősök terén egy táblával a nyakamban ácsorogni, és képeket készíteni. Inkább szövegeket értelmeztem volna, meg meséltem volna a mindennapjaimról. Írtam nekik egy levelet, hogy én ezt nem csinálom, erre kirúgtak. Ágica is kikéri magának, ahogy velem bánnak – árulta el érzéseit a didikirály.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik