És mindez nem először fordul elő velünk.
„Miután két, egymást követő alkalommal kiderült – írja György Péter –, hogy a nemzet politikai közösségének reprezentálására hivatott évfordulós megemlékezések inkább rémületet és undort keltettek a közönségben, mintsem bárkiben felébreszthették volna a szolidaritás, a közösség érzését, a kormány és az ellenzék egyaránt Puskás Ferenc temetését tartotta a megfelelő alkalomnak arra, hogy azzal reprezentálja azt, ami nincs.” Mármint a nemzeti egység látszatát, vagy épp a minimális jóindulatot, illetve a párbeszéd képességének látszatát azokkal, akikkel nem tartozunk egy politikai táborba – teszi hozzá a szerző –, vagyis azt, ami nincs.
György Péter gondolatmenetében arra emlékeztet, ami sokakban vetődött fel – s amit ő így fogalmaz meg, „személyes érzésem szerint gyáva” megoldás, bántó volt Puskás emlékezete számára is, és persze alkalmas volt a „nagy ember temetésének” gyilkos paródiájára. Persze György Péter nem azt állítja, hogy Puskás temetése ne lett volna közügy, bár a nagy halottak iránti kíváncsiság is működik ilyenkor. Az ÉS szerzője csupán annyit mond: „Nem lett volna szükségszerű, hogy a nyilvános gyászt ezúttal is kihasználja a politika. De mégis így történt.”
A cikkíró kifogásolja a parádé karmestere, Koltay Gábor személyét: nem biztos, hogy alkalmas a konszenzusra, mondja, de nem ez igazán a fő baj vele szerinte, s feledhető lenne, „ha Koltay képes arra, hogy olyan nyilvános ünnepet, köztéri rítust tervezzen, amely legalábbis távolságot tart eddigi munkásságától, s nem az álnemzeti romantikus giccsparádé újabb fejezeteként vonul be a kultúrtörténetbe…”
A meghitt esemény azonban tönkre lett téve – vallja György Péter. Elsőként azzal, hogy a Puskás stadion akkor lehetett volna megfelelő színhelye a szertartásnak, ha tele lett volna. Márpedig annak a művésznek, aki a nyilvános teret használja műalkotásként a nemzeti gyász alkalmával, „annak némi ismerettel kellene rendelkeznie ama bizonyos tömeglélektant illetően”. Koltaynak erről sejtelme sem volt, bár önmagáról az ellenkezőjét állítja, mondja György. A lelátók nagyobbrészt teljesen üresek voltak.
De a baj nemcsak ez volt…
(A cikk teljes egészében az ÉS legfrissebb számában olvasható!)
