Kultúra

Cserhalmi Györgyöt javasolja a Belváros díszpolgárának a kerületi ellenzék

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Kovács Alex Gábor, az V. kerületi Tiéd a Belváros ellenzéki frakció vezetője hétfőn bejelentette, hogy Cserhalmi Györgyöt javasolják a kerület díszpolgárának:

Cserhalmi Györgyöt, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművészt, Magyarország Érdemes Művészét, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját, belvárosi polgárt javasoljuk az V. kerület díszpolgárának

– írta a Facebookon a szocialista politikus, aki azzal indokolta Cserhalmi színészi pályája mellett a jelölést, hogy a színész alapító tagja – és 1989-ig társulati tagja – volt a belvárosi Katona József Színháznak, de számára a legemlékezetesebb Cserhalmi-alakítás az volt, amikor 1989. március 15-én, a belvárosi Szabadság téren, az akkori tv-székház főbejáratánál, hatalmas tömeg előtt, megrendítő erővel olvasta fel az új 12 pontot.

Kovács reméli, hogy „ahogy tavaly az ötszörös olimpiai bajnok tornász, Keleti Ágnes, és ahogy tavalyelőtt, a BLESZ korábbi főigazgatója, Dr. Birtalan Lajos esetében történt, idén is egyhangúlag dönt a Képviselő-testület a díszpolgár személyéről”.

Kovács Alex Gábor egyébként a múlt héten jelentette be, hogy kerületi polgármester-jelöltként indul a jövő évi önkormányzati választásokon Belváros-Lipótvárosban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik