Élet-Stílus

Leparancsoltak egy háromtagú családot a repülőről, mert túl büdösek voltak

Az American Airlines kénytelen volt éjszakára elhelyezni és egy másik járatot biztosítani a leküldött utasoknak.

A detroiti Yossi Adler feleségével és 19 hónapos lányukkal hazafelé repültek Miamiból a nyaralásuk után,  ám közvetlenül az American Arilines járatának felszállása előtt lekísérték őket a gépről – írja a Daily Mail.

Adler elmondta, megkérdezték, miért kell elhagyniuk a gépet, és a személyzet azt mondta, hogy azért, mert több utas is panaszkodott, mivel „erős testszagot” éreznek felőlük.

Nincs testszagunk. Nincs velünk semmi baj

– mondta a férfi, aki a telefonjával felvette, ahogy vitatkozik a személyzettel, de eredménytelenül, nem szállhattak vissza a gépre.

A légitársaság tájékoztatása szerint a család ételutalványt kapott és éjszakára elhelyezték őket egy szállodai szobában, valamint foglaltak nekik helyet a másnapi járatra.

Adler elmondta, hogy a légitársaság megígérte, hogy eljuttatja hozzájuk csomagjaikat, de azok végül nélkülük repültek Detroitba, a család ott vehette át őket.

Felesége elmondta, hogy a repülőtéren több embert is megállítottak, és megkérdezték, hogy tényleg büdösek-e, és a többség azt mondta, hogy nem, a nő szerint ezért más oka volt annak, hogy leszállították őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik