Otthon

Így ontja a virágot ősszel is a muskátli

Getty Images
Getty Images

A muskátli sokak kedvence, mert szinte kipusztíthatatlan és gyönyörű virágokat hoz, ami tökéletes párosítás a lusta hobbikertészeknek is. Ráadásul a muskátli, ha jól érzi magát, még akár novemberben is virágozhat, ehhez azonban fontos, hogy ebben az időszakban is megfelelően gondozzuk.

Az nlc.hu cikke szerint ehhez az első lépés a táplálás. Azt is lehetne mondani, hogy a hozzátáplálás, ugyanis a hőmérséklet csökkenésével a növénynek egy picit több tápanyagra van szüksége. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell duplázni a tápoldat mennyiségét, de ha egy keveset emelünk az adagon, azt újabb és újabb virágokkal fogja megköszönni.

A hőmérséklet csökkenésével emellett egyenes arányban kevesebb kipárolgás történik, vagyis a muskátli gyökerei tovább tudnak gazdálkodni a vízzel. Vagyis nem is kell olyan sűrűn locsolni már ősszel.  A szakértők szerint bőven elég akkor öntözni, amikor a felső ujjnyi réteg már teljesen száraz.

Az őszi napokon kevesebb a napfény, mint a nyáron. Ha kifejezetten árnyékos helyen van a muskátlik, érdemes kicsit átrendezni az erkélyt és olyan helyre tenni a virágládát, ahol a lehető legtöbb fény éri. Fényimádó növényről van szó, ami napos helyen érzi magát igazán jól, olvasható a cikkben.

A muskátli átteleltethető is, így nem kell minden évben újat venni belőle. Amikor elvirágzott, vágjuk vissza a hajtásokat körülbelül 15 cm-re, és tegyük olyan helyre, ahol 5-10 fokos hőmérsékletben tudjuk tartani.

Kapcsolódó
Jelezték a gárdonyiaknak, hogy tegyenek ki házszám táblákat
Sokszor nem találnak oda a tűzoltók, ahova menni kellene.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik