Noha különböző számítógépeket már az 1940-es évektől egyre nagyobb számban építettek, sokáig úgy tűnhetett, a „gondolkodó gépek” csak a hadsereg, az állami szervek és a nagyvállalatok játékszerei lesznek, hiszen egészen az 1960-as évekig ezek előbb egész termeket, később szobákat foglaltak el, karbantartásuk pedig mérnökök hadának adott munkát. A méret csak az egyik probléma volt, a másik gondot az jelentette, hogy ugyan az 1940-es években feltalált tranzisztorok és más elemek felhasználásával csodálatosan bonyolult áramköröket lehetett építeni, minden egyes újabb komponens növelte a bonyolultságot és ezzel a hibalehetőségek számát is.
Két hét alatt megcsinálta
Ennek, a „nagy számok zsarnokságának” is nevezett problémának a megoldása foglalkoztatta a Texas Instruments informatikai cég fiatal, újonnan belépő alkalmazottját, Jack Kilbyt is. Ideje pedig volt gondolkozni 1958 nyarán, mivel újoncként munkatársaival és főnökeivel ellentétben még nem volt jogosult kivenni nyári szabadságát, így nyugodtan rajzolgathatott az asztalánál. A fiatal mérnök terve az volt, hogy az áramkör különböző egységeit ugyanabból a félvezető anyagból készíti el, majd ezeket egyetlen lapkára építi össze.
Az alapötlet nem volt újdonság, a lehetőséget korábban már többen is felvetették, ezért amikor augusztus végén Kilby főnöke visszatért a pihenésből, szkeptikusan futotta át az ifjú titán rajzait, majd annyit mondott, akkor hiszi el, ha működő prototípust lát. Kilby munkához látott, és alig két hét alatt el is készült a terv megvalósításával, a tesztelhető, működő integrált áramköri lapot 65 éve, 1958. szeptember 12-én mutatta be a cég vezetőinek.
Forradalmat indított
Ez a nap tekinthető tehát a következő évtizedek számítástechnikai forradalmát lehetővé tevő integrált áramkör (IC) megszületési dátumának, Kilby munkásságát pedig 2000-ben fizikai Nobel-díjjal is elismerték. Azonban a forradalom nem kezdődött el azonnal. A Texas Instruments mérnöke nehezen kezelhető és drága germániumot használt az áramkör megépítéséhez, megoldása pedig számos gyermekbetegséggel is küzdött. A vele párhuzamosan dolgozó és saját IC-jével nagyjából fél évvel később elkészülő Robert Noyce, a Fairchild Semiconductor kutatója ezek közül számosat megoldott, ráadásul ő szilíciumot használt – a két cég viszont hosszan tartó szabadalmi pereskedésbe bonyolódott a találmány kapcsán.
De nemcsak ez okozta az integrált áramkörök terjedésének lassúságát, hanem az is, hogy az iparág szereplői sokáig nem láttak fantáziát az inkább ügyes, bemutató célú játéknak tekintett IC-kben. Az áttörést végül két dolog hozta meg: a hadsereg felismerte a technológiában rejlő lehetőségeket, és hamarosan százával rendelte az integrált áramköröket az interkontinentális rakéták vezérlőegységeibe, később pedig az Apollo-program eszközeibe. A tömeggyártás pedig lehetővé tette az ár csökkentését, így egyre inkább elérhetővé vált az újdonság. A másik nagy lépés Kilby egy újabb találmánya, a zsebszámológép volt. A szintén IC-ket használó eszköz szó szerint kézzel fogható közelségbe hozta a jövőt a széles tömegek számára is, innen pedig már nem volt megállás, az 1970-es években már tízezer tranzisztort tudtak egyetlen áramköri lapra összezsúfolni, 2005-ben az egymilliárdos határ is megdőlt, a technológia elméleti korlátait csak mostanában kezdi feszegetni az iparág.
„Szerintem csupán pár ember létezik, akiknek a munkája valóban átformálta a világot és azt, ahogyan élünk: Henry Ford, Thomas Edison, a Wright-fivérek és Jack Kilby – mondta Kilby 2005-ös halála után Tom Engibous, a Texas Instruments igazgatótanácsának elnöke. – Ha létezik egyetlen találmány, amely nemcsak az iparágunkat, hanem az egész világot megváltoztatta, az az integrált áramkör volt.”
