Közélet

Orbán Viktornak nem kell arra felelnie, mit gondol a ’68-as bevonulásunkról

Marjai János / 24.hhu
Marjai János / 24.hhu
A házelnök újabb DK-s kérdést utasított vissza.

A Magyar Nemzetben augusztus 18-án jelent meg egy cikk, amely miatt Arató Gergely a kormányfőhöz fordult. A szerző szerint az 1968-as csehszlovákiai bevonulásért nem kell bűntudatunknak lennie, mert egyrészt Magyarországnak a Varsói Szerdődés tagjaként nem volt választása, másrészt a szovjet katonák ugyan valóban megszállók voltak Prágában, a magyar honvédek viszont nem lehettek azok az elszakított Felvidék magyarlakta területein,

amelynek polgárai elsöprő többségben kitörő örömmel, felszabadítókként fogadták a magyar fiúkat.

A Demokratikus Koalíció képviselőjében felvetődött a kérdés, hogy az Orbán Viktor által kedvelt kormánypárti lapban megjelent cikkről miként vélekedik az ország miniszterelnöke, akinek az álláspontja meghatározó a magyar külpolitikára. Felidézte, hogy  1989-ben Deutsch Tamás és számos fideszes részt vett a beavatkozást elítélő prágai tüntetéseken.

Arra várt választ a kormányfőtől, egyetért-e azzal, hogy amint

az ön által is ajánlott újságban megjelent, hogy 1968-ban jó döntés és cselekedet volt, hogy a magyar csapatok részt vettek a Csehszlovákia elleni támadásban?

Bár Orbán egyébként sem szokott válaszolni írásbeli választ igénylő kérdésekre, most a fideszes házelnök fel is mentette az alól. Kövér László visszautasította Arató kérdését, miután Dömötör Csaba államtitkár ezt kérte, jelezve, az indítványban foglaltak megválaszolása kormányzati feladatkört nem érint, a Magyar Néphadsereg ‘68-as csehszlovákiai bevonulásával foglalkozó újságcikk értékelése a jogszabályok alapján nem feladata a  miniszterelnöknek.

Mellékszáll, de Putyin elnök új történelemtankönyve szerint hiba volt kivonulni Magyarországról, egy vlagyivosztoki fórumon az orosz államfő már  úgy fogalmazott, hiba volt a forradalmi megmozdulások leverésére tankokat küldeni Magyarországra és Csehszlovákiába.

Kapcsolódó
Csehszlovákia, 1968: "Magyarok, menjetek haza!"
A magyar kocsmákban irredenta dalok szóltak, a határ túloldalán "ismét" a magyarok elnyomás ellen hirdettek harcot - amikor 1968-ban bevonultunk Csehszlovákiába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik