Kultúra

“Metált, bírod?” [Sziget 4. nap]

Kemény zenékben gazdag napra virradt ma a Szigeten.

Ennek fő oka természetesen az, hogy a Nagyszínpad headlinere az Iron Maiden lesz, amely zenekar metálszörnyetegi mivoltát jól jelzi az is, hogy még a Szigeten szokásos másfél órás játékidő helyett is 120 percben galoppozhat végig 35 éves karrierje legjobb dalain, illetve The Final Frontier nevű új lemezén. Közben amúgy nyilván a szokott módon surrognak majd a háttérvásznak a csapat mögött, és párszor bejön a képbe a szörny kabalaszörnye, Eddie is, szóval dübörög majd a kőkemény szórakoztatóipar, és ahogy a bandát ismerjük, nem is nagyon fog hiba csúszna a gépezetbe. A britek előtt a nap fémtartalmát tovább növeli a Tankcsapda, valamint elég furcsa módon velük némileg átfedésben a Headbanger’s Ball színpadon a Depresszió, és ugyanott ezenfelül még az amerikai Kamelot, valamint maga Kalapács József is.

A belépés ettől függetlenül persze bakancs, bőrnadrág és egyéb kellékek nélkül is elképzelhető, sőt ajánlott is, mert a metál-túlsúly csak látszólagos. A Party Aréna koraesti vendége például ezen a napon a diszkók kiskirálya, a flegma Calvin Harris lesz, az MR2-n egymást éri a Kistehén, Copy Con és a 30Y fellépése, a Meduzában hiphop-napot tartanak – vagy legalábbis valami olyasmit – a hazai krémmel (értsd: Hősök, Akkezdetphiai), és nyilván a világzenein sem grindcore szól majd, hanem ska, de jóféle mexikói csavarral, a Los de Abajo előadásában. Végül pedig ne hagyjuk ki az A38-Wan2 színpadot sem, mert ott meg a húzónév a német alternatív zene nagyasszonya, az 55 éves Nina Hagen lesz, aki még a hetvenes évek közepén kezdte a pályafutását, aztán végigélte és -csinálta a punk-, a posztpunk- és a new wave-korszakot, meg kábé mindent, ami azóta volt, más szóval nem éppen egyszerű figura. Persze az se nagyon kéresse magát, aki pont hogy valami nagyon egyszerűre vágyna: menjen inkább el a Blues Kocsmába, ahol „tematikus” rockabilly napot tartanak olyan fellépőkkel, mint a Silver Shine és a Mystery Gang.

A kevésbé kötött dolgok híveinek szombatra ajánljuk még az itt is, ott is feltűnő félbevágott diszkó-Barkast (arról lehet megismerni, hogy körülötte megszűnnek létezni a járókelők, és az egész utca táncol), a nagy kollektív élményre vágyóknak meg a délutáni órákban a Nagyszínpadnál megrendezésre kerülő flash mobot, a Havervagy Táncot, amelynek keretében a tervek szerint több ezer szigetelő rázza majd magát. Aki pedig egyszerre szeretne kevésbé kötötten bulizni és nagy kollektív élményben részt venni, az látogasson ki délben a Nagyszínpadhoz, tegnap ugyanis többen is olyan transzparensekkel flangáltak, amiken alulról szerveződő vízipisztolyos csatát hirdettek a mondott helyre és időpontra. Ja és igen, még valami, ami kötött és szervezett, de sokaknak nagyon fontos: a Volt Fesztivál Teraszon ezen a napon lép fel Korda Gyuri és Balázs Klári!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik