Belföld

Volt fideszes polgármestert indít az MSZP és az SZDSZ

Az SZDSZ Bács-Kiskun megyében Kecskemét két választókerületében közös jelöltet állított a szocialistákkal, rajtuk kívül négy polgármester és három önkormányzati képviselő szerepel a jelöltek között.

Kecskemét 1. választókerületében a megyei közgyűlés szocialista elnöke, Balogh László a közös jelölt, míg a 2-ben Szécsi Gábor, Kecskemét korábbi fideszes polgármesterét indítja a két párt. A Tiszakécske központú 3. választókerületben Soósné Csóti Szilvia gyógyszerész, a 4-ben Lengyel László iskolaigazgató a jelölt, ők is rendelkeznek önkormányzati tapasztalattal.

A Kiskunfélegyháza központú választókerületben Ficsor József indul az SZDSZ színeiben, míg a Kiskőrös központú 6-ban Kudron Nándor önkormányzati képviselő.

A 7. választókerületben a megyei elnök a jelölt, aki 1990-óta Kalocsa polgármestere. A 8-ban Komáromi Szilárdot, Kiskunhalas alpolgármesterét, a 9-ben Nemes Gábor önkormányzati képviselőt, míg a 10. választókerületben Rapcsák Andrást, Jánoshalma polgármesterét indítja a liberális párt.

Török Gusztáv Andor úgy fogalmazott, hogy elégedett lenne, ha a pártnak sikerülne megismételni a megyében az európai uniós választáson elért, közel 8 százalékos eredményét. „A közös jelölteken kívül egyik polgármesterünk is esélyes lehet, hogy mandátumot szerezzen” – fűzte hozzá. Bács-Kiskun megye 10 országgyűlési választókerületében 1998-ban és 2002-ben jobboldali jelölt nyerte az egyéni mandátumot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik