Hősies tettet hajtott végre a floridai Palm Beachből származó Austen MacMillan.
A Good Morning America számolt be róla, hogy a 12 éves fiúval foglalkozó viselkedésterapeuta, Jason Piquette épp a család házában tartózkodott, amikor elmerült a kerti medencében. A hetedikes fiú egy ideig várt, hogy felbukkan-e a fréfi, majd a segítségére sietett.
A fiú kiemelte Piquette fejét a vízből, majd el akart rohanni segítségért, de azt látta, hogy a férfi ismét kezd elmerülni, ezért visszafordult és kihúzta a vízből.
MacMillan ezután elkezdte újraéleszteni a férfit, elmondása szerint a netflixes Stranger Things sorozatból tanulta meg, hogyan is kell ezt csinálni.
Időközben hazaért a fiú apja, aki azonnal a lerohant a medencéhez segíteni, és hívta a 911-et is.
Azt hiszem, körülbelül 30 másodperc alatt elájultam, nem tudom, miért
– mondta Piquette, aki hozzátette, ledöbbent, hogy a fiú mennyire erős volt, és milyen okosan cselekedett.
Azt akarom, hogy tudja, hogy ő egy hős!
– tette hozzá
MacMillan anyja, Christina nem volt otthon, amikor az eset történt, elmondása szerint kisebb sokkot kapott, amikor megtudta, hogy mi történt.
Nagyon büszke vagyok a fiamra, igazán bátor volt!
– mondta.