Élet-Stílus

Demi Lovato ma már undorítónak tartja, hogy fiatalon nála jóval idősebb férfiakkal randizott

Santiago Felipe / Getty Images
Santiago Felipe / Getty Images
Szerinte abban az életszakaszban az nem volt normális.

Howard Sternnek adott interjút Demi Lovato, aki magánéletéről sem volt rest beszélni a rádiósnak. Lovato visszatekintett fiatalabb éveire, elmesélve, akkori randizási szokásait ma már undorítónak tartja. Az énekes azt tartja problémásnak mai fejjel, hogy túl idős férfiakat sodort útjába az élet akkoriban.

Átmentem egy olyan fázison, amikor az idősebb pasikhoz vonzódtam, nyilván az apakomplexusom miatt. Tini voltam. És ez tök undorító visszagondolva. Ha 50 vagy 60 éves vagy, akkor nincs gond. Sőt, még 30 évesen sem gusztustalan. De amikor kvázi növésben vagy, semmiképp nem szabadna olyasvalakivel lenned, aki jóval idősebb nálad. Egészségtelen és mérgező.

Sternnek elmondta, az apjával kapcsolatos gondjait tisztázta azóta, szerinte ennek vannak látható jelei is: „Olyan partnerrel vagyok együtt, aki lényegében velem egyidős”.

Bár Lovato nem nevezte meg múltbéli kapcsolatait, de sokáig volt együtt a nála 12 évvel idősebb Wilmer Valderramával 2010 és 2016 között. Mikor találkoztak, Lovato 17, a férfi 29 éves volt.

Jelenleg egy énekessel jár, aki egy évvel idősebb nála.

Abszolút nem idegen Lovatótól, hogy a problémáiról beszél, megtette már ezt korábban is:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik