Belföld

Nem tudni, mitől zuhant a Balatonba a rendőrségi helikopter

Egyelőre ismeretlen a rendőrségi helikopter balatoni balesetének oka – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A helikopter és személyzete repülésre alkalmas állapotban kezdte meg szolgálati feladata végrehajtását, mondta Gál Kristóf.

A helikopter minden előírt technikai felkészítésen, vizsgán, éves és időszakos karbantartáson részt vett, azokon megfelelt, repülésre műszakilag alkalmas állapotban kezdte meg a gyakorlatot. A pilóták minden szükséges képesítéssel, repülőorvosi minősítéssel rendelkeztek, a repülési feladat végrehajtására az előírásoknak megfelelően felkészültek. A helikopter személyzete a vészhelyzet elhárítását a szakmai protokollnak megfelelően végezte, az azonban nem vezetett eredményre, mondta.

Gál Kristóf közölte, hogy a rendkívüli légügyi eseményekre vonatkozó eljárásrendnek megfelelően a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya hivatalból indított eljárást.

A vizsgálatot katonai légügyi hatóságként a Honvédelmi Minisztérium Állami Légügyi Főosztálya és Állami Légiközlekedési Balesetvizsgáló Osztálya közösen folytatja.

Az MD500E típusú helikopter Balatonszéplak-felső közelében csütörtök 14 óra 44 perckor zuhant a Balatonba, senki nem sérült meg. A járművet még aznap kiemelték a tóból.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik