Szórakozás

Ugyanúgy öltöznek fel 23 éve az ikrek, de akkor már a negyvenes éveikben jártak

És nem csak a ruházatuk az egyetlen közös bennük.

A 69 éves ikerpár Rosey Coles és Kathy Heffernan elválaszthatatlan egymástól. Nem csak, hogy mindig összeillő ruhákban lépnek ki az utcára, de még a szemüvegkeretük, hajviseletük, pizsamáik is ugyanazok.

Sok időt is töltenek el egymással, egymás mellett laknak, kirándulnak, vásárolgatnak, 11 éven keresztül közös takarítócégük volt – írta a Mirror. Még a lakásaik is nagyon hasonlóak, ugyanúgy van bennük az elrendezés, és ugyanaz a szürke szín dominál bennük.

Odavannak az ötvenes évekért, rengeteg időt és pénzt fordítanak az ilyen ruhákra. Mikor májusban Spanyolországba és Franciaországba utaztak, ugyanazokat a ruhákat pakolták el maguknak.

Olyan, mintha 70 éve lennél valakivel házas. Az emberek mindig közös képet akarnak velünk csinálni.

A kevés különbség köztük, hogy míg Heffernannak egy, Coles-nak két gyereke van.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kathy Heffernan (@heffernan2514) által megosztott bejegyzés

Amikor elmegyünk valahová, ugyanazokat a ruhákat viseljük. Az elmúlt 23 ében a napok többségét együtt töltöttük el.

Azt mesélik, úgy nőttek fel, hogy ugyanazokat a ruhákat viselték, de aztán ahogy külön útra terelődött az életük, lett férjük és gyerekeik, felhagytak ezzel. Aztán 2000-ben mindketten elváltak, és folytatták az az életet, amit a felnőtté váláskor abbahagytak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik