Tudomány bbc history

Sörözött és cigizett a harci medve

Matthew Williams-Ellis / Robert Harding Premium / robertharding / AFP
Matthew Williams-Ellis / Robert Harding Premium / robertharding / AFP

Egy szíriai barnamedvét közlegényként soroztak be a második világháborús lengyel hadseregbe. A szokatlan eset úgy történt, hogy a parancsnokáról Anders-hadseregnek nevezett lengyel fegyveres egységet, amely szovjet hadifogságba esett katonákból és önkéntesekből állt, brit nyomásra Sztálin szabadon engedte. Belőlük hozták létre 1943-ban a lengyel II. hadtestet, amely a szövetségesek itáliai hadjáratában is részt vett.

Kávé, cigi és sör

Az Anders-hadsereg a Szovjetunióból Irán felé távozott, ahol Hamadán város pályaudvarán egy helybéli fiútól 1942-ben megvásároltak egy medvebocsot – a kölyökmedve anyját vadászok lőtték ki. A bocsot Wojteknek nevezték el, és elválaszthatatlan tagja lett a 22. tüzérségi utánpótlás századnak.

Handout / THE POLISH INSTITUTE AND SIKORSKI MUSEUM – LONDON / AFP

A tanulékony állat rendszeresen utánozta a lengyel katonákat: reggelente kávét ivott, a cigarettát elfüstölve és rágva is szerette, rendszeresen sörözött, és, ha kellett, két hátsó lábára állva együtt masírozott a katonákkal – viszonozva a tisztelgést. Nem hivatalos kabalájává vált a csapatának, így érthető volt a lengyel katonák döbbenete, amikor kiderült, hogy az Egyiptomból a Brit Nyolcadik Hadsereg oldalán Olaszország felé hajózó egység nem viheti magával az állatot, mert a brit szállítóhajók szabályzata szerint kabala- vagy háziállatot nem hozhattak a fedélzetre.

Hogy a szabályzaton ne essen csorba, Wojteket gyorsan besorozták az utánpótlás századba, még saját sorszámot és zsoldkönyvet is kapott.

Előléptették

Az ekkor már 90 kilogramm súlyú medve az 1944 eleji, Monte Cassinó-i csatából is kivette a részét: egyes-egyedül cipelte a tüzérségi lövedékeket tartalmazó, 45 kilós ládákat, melyeket normálisan 4 katona emelgetett. Tettéért és a szövetségesek győzelméhez való hozzájárulásáért tizedesnek nevezték ki, sőt, mi több: a 22. tüzérségi utánpótlás század hivatalos jelvényébe is beemelték a tüzérségi lövedéket megragadó medve alakját.

Handout / THE POLISH INSTITUTE AND SIKORSKI MUSEUM – LONDON / AFP

A háború végén egységével együtt Skóciában állomásozott, ahol leszerelése után az edinburghi állatkert nevezetessége lett. A kíváncsi gyerekek mellett az újságírók és egykori katonatársai is többször felkeresték a most már majdnem 500 kilogramm súlyú és 1,8 méter magas tizedest, aki végül 1963 decemberében, 21 esztendősen távozott az örök harcmezőkre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik