Belföld

A következő kormány dönt az afgán misszióról

Vélhetően a parlamenti választások utáni új kormány feladata lesz, hogy döntést hozzon arról, vállalja-e Magyarország egy önálló tartományi újjáépítési csapat vezetését Afganisztánban – mondta budapesti tájékoztatóján a külügyi szóvivő.

Már korábban szóba került, hogy Magyarország koncentrálja erőfeszítéseit Afganisztánban, és a lehetőségek között szerepel egy önálló tartományi újjáépítési csoport vezetése – jelentette ki Polgár Viktor. Kiemelte: jelenleg 178 magyar katona teljesít szolgálatot Afganisztánban, ők az országban szétszórtan, más NATO-országok parancsnoksága alatt kisebb csoportokban látnak el különböző feladatokat.

A szóvivő szerint a hosszú távú elkötelezettséget jelentő önálló tartományi újjáépítési csapat ügyében a tervezési folyamat meglehetősen vontatottan halad, „a magyar kormány nem jutott olyan helyzetbe, hogy dönteni kellett volna ebben a kérdésben”.

Mint elhangzott, Somogyi Ferenc külügyminiszter vasárnap Londonban részt vesz az Afganisztán-konferencián. Polgár Viktor emlékeztetett arra, hogy a NATO 2004 közepén döntött arról: valamennyi tagállamra kiterjeszti az afganisztáni stabilizációs missziót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik