Élet-Stílus

Megnyerte a csatát a diákok és az aranyér ellen is (x)

Máté mindig is tanár akart lenni. Szerette a történelmet, különösképpen a hadtörténetet, és szerette volna átadni ezt a szenvedélyt a fiataloknak. Nagyon boldog volt, amikor az egyetem után azonnal állást kapott egy középiskolában. Azt azonban nem gondolta volna, hogy az iskolakezdés nemcsak az idegeit, de az egészségét is csatába szólítja.

Első napján mindenki örömmel fogadta – kivéve az osztályát. A hírhedt 9.B osztályfőnöke lett, akiket az egész iskola lázadó és ellenálló társaságnak ismert. Az még hagyján, hogy csekély érdeklődést tanúsítottak a történelem szépségei iránt. A teljes érdektelenséget aktív partizánharccal igyekeztek kompenzálni. Volt ott minden, amit Máté eddig csak városi legendákból és az amerikai filmekből ismert.

Alacsonyan szálltak a papírrepülők és a morbid viccek, amiknek általában ő volt az alanya. Hol a táblafilce tűnt el rejtélyes módon, hol a projektor távirányítója került elő a kukából. Egyik reggel a tanári asztal fiókjából a biológia szertárból elcsent, kitömött vadkacsa nézett farkasszemet vele, és olyan is előfordult, hogy az első padban Samu, a csontváz várta reggel. Rendszeresek voltak az online videóbajnokságok az óráin – bár legalább örömmel látta, hogy hozzá hasonlóan van néhány World of Warcraft-rajongó is a srácok között.

Máté próbált rendet tartani és haladni a tananyaggal is, de nem sok sikerrel. Úgy érezte, hogy a diákjai azért nem veszik komolyan, mert túl fiatalnak és tapasztalatlannak gondolják. Kollégái igyekeztek lelket önteni belé, biztatták, hogy tartson ki, és mutassa meg, ki a főnök. Ő azonban nem akart keménykedni. Inkább érdekesebbnél érdekesebb anyagokat rakott össze, éjjel-nappal az óráira készült. Nem volt ideje sem enni, sem inni rendesen, a könyvek fölött ülve dobta be a legolcsóbb gyorskajákat. A feszültséget meg a számítógépe előtt ücsörögve, éjszakai CS:GO partikon vezette le.

A pohár akkor telt be, amikor egyik nap eljátszották vele a klasszikus „rajzszöget a székre” trükköt, ráadásul titokban videóra is vették a felháborodását. Szerencsére ekkor már nyitott szemmel járt, és időben észrevette a csapdát, így nem ült bele a rajzszegbe. Ezért nem értette, miért szúr mégis a hátsó fele, és miért esik nehezére az ülés.

Otthon kitapintotta a fájdalmas csomót, és ekkor tudatosult benne a véres csík oka a WC-papíron: kijött az aranyere. Ebben éppúgy ludas volt az első hónapokban átélt stressz, mint az, hogy éjjel-nappal ücsörgött a tankönyvek vagy a gép előtt. Az egészségtelen táplálkozással csak rátett egy lapáttal mindezekre. Azt gondolta, ideje haditervet kovácsolni, és megvédeni a mundér becsületét.

Először is vett magának az aranyeres panaszok kezelésére szolgáló Proktis-M kúpot és Proktis-M Plus kenőcsöt. Ezek a készítmények a micellákba „csomagolt” hialuronsavnak és a gyógynövénykivonatoknak köszönhetően segíthetnek az aranyér elleni harcban. Összetevői szerepet játszanak a meglazult szövetek szerkezetének a regenerálásában, javítják a hidratáltságukat, más összetevői gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatásukról ismertek.

Az unalmas őszi osztálykirándulás helyett pedig formabontó programot szervezett a srácainak: kihívta őket egy 24 órás World of Warcraft csatára. Igazgatói engedéllyel beköltöztek egy éjszakára a suli tornatermébe, az infóteremben pedig váltott csapatokkal zajlott az online küzdelem. Máté nem maradt alul: harcos teljesítményével a legkeményebb ellenállást is megtörte. Mire felkelt a nap, ők fegyverszünetet kötöttek a srácokkal, akik megígérték, hogy ezentúl a valódi, történelmi csatákról szóló tudást is megpróbálják megtanulni tőle. Máté úgy érezte, mégsem volt hiába az a sok ücsörgés a gép előtt. Megnyerte a csatát a diákjai ellen, még ha átmenetileg az aranyerébe került is. De most már arra is van tuti stratégiája.

Phytotec Hungária Bt.

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik