Szórakozás

Tóth Vera megmutatta esküvői videójukat

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
„Ilyen volt a nagy napunk. Bohém pár, bohém élettel.”

Tóth Vera és Pauli Zoltán augusztus elején házasodtak össze, a legnagyobb titokban. Az énekesnő azóta többször nyilatkozott az esküvőről: részletesen beszámolt a nagy napról, amiről a hivatalos fotókat is közzétették már. Kedd reggel pedig eljött az ideje, hogy kiposztolja a házasságkötés napján készített videót.

Ilyen volt a nagy napunk. Bohém pár, bohém élettel. Későn találtunk egymásra, de legalább beértünk addigra, mint egy jó vörösbor. Lett is saját borunk, meg közös álmaink, ezt most még jobban összegyúrtuk, aztán majd talán egyszer egy kis fürtösünk is lesz, akivel Palkonyán a Józsi bácsihoz járunk a gazdaságba libát meg malacot kergetni, ahogy Marikával szoktuk

– írta posztjában az énekesnő, utalva hároméves unokahúgára, Krausz Hannaróza Máriára.

Mindenkinek köszönjük, aki hozzájárult ahhoz, hogy a kalandokkal átszőtt esküvőnket megtarthassuk. Kisütött a nap is, legalább. Fent szerethetnek minket, mert hagyták, hogy megtaláljuk egymást. Fú, de nyálas, abbahagyom, ígérem… Azt mondták, mosolyognak, ha látnak minket, megértem, nekem is fülig ér a szám. Jaj, lassuljon már le az idő, mint Palkonyán az élet, mert még sokat akarok veled lenni, Zoli 🥰🤗❤️

– zárta bejegyzését Tóth Vera.

Az esküvői videó az énekesnő Instagram-oldalán tekinthető meg. Abban több híresség is feltűnik, köztük Tóth Gabi és Krausz Gábor, akik szakításáról Tóth Vera is nyilatkozott:

Kapcsolódó
Tóth Vera a húgáról: Próbáljuk meg minél kevésbé elítélni őt, és megérteni, ha egy kapcsolat nem működik, el kell engedni
Azt mondja, már aludni sem tud, annyira fáj a gyomra attól a rengeteg támadástól, amit Tóth Gabi kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik