Élet-Stílus

Otthagyta jól fizető munkáját, hogy egy fán éljen

Álmai otthonát mindenféle engedély nélkül, egy fára húzta fel, melyhez az építőanyagot az internetről szerezte be. Ingyen.

Mindössze 26 éves volt, amikor úgy döntött, szakít addigi kötöttségekkel teli életével, és helyette inkább az álmainak él. Persze a Kanadában élő Joel Allan azóta a saját bőrén azt is megtanulta, hogy egy dolog valamit elhatározni, és megint más, ha mindezt valóra is kell váltani. Pláne, ha az illetőnek nincs is más választása… De végül sikerrel járt.

A fiatal programozó először 2006 elején gondolkodott el azon, hogy otthagyja amúgy igencsak jól fizető állását, mert valami egészen másra vágyik. “Ne értsenek félre, nagyon szerettem a munkámat” – nyilatkozta a Business Insider című amerikai lapnak, majd hozzátette: “Jól kerestem vele, de világ életemben arról álmodtam, hogy néhány év kemény munka után, amikor már elég pénzem van, nyugdíjaztatom magam, és csak az álmaimnak élek.”


Kötöttségek nélküli életről álmodott – megvalósította
Képek forrása: Joel Allen

Ám miután felmondott, jöttek a bonyodalmak. “Azt hittem elég pénzem van, hogy sokáig kihúzzam, ehhez képest kiderült, a megtakarításom alig egy évig fedezi a költségeimet” – mondta Joel. Mivel nagy lelkesedésében elindította saját nyugdíjazását, más munkába nem akart fogni, a pénze pedig rohamosan fogyott, így 2006-ban már az autójában lakott. “Döntenem kellett: vagy visszamegyek programozni és feladom a szabadságról szőtt álmaimat, vagy kitartok, és minél hamarabb kitalálom, hogyan tovább.”

Az utóbbi mellett döntött, amiben egy ismeretlen ács, bizonyos Old Man John is segített. “Kiderült, éppen olyan életet él, amiről én is álmodozom. Szabadon, kötöttségek nélkül valahol a kanadai erdőkben.” Joel ezután döntött úgy, hogy kitanulja az ácsmesterséget. Mivel pénzre volt szüksége, ácsként munkát vállalt egy több millió dollárt érő ház felépítésében. “Úgy voltam vele, ha már mindenképp dolgoznom kell, akkor inkább legyek a természetben, mint egy szűk irodában…”

És ekkor jött a ház…

Joel egy építész házaspártól hallott először a tojás alakú faház koncepciójáról, és azonnal beleszeretett az ötletbe. „Úgyse volt hol laknom, szóval nem volt olyan ördögtől való ötlet, hogy az erdőbe költözzek.” A megfelelő helyet azért már valamivel nehezebb volt megtalálnia: „Az egész hihetetlenül kalandos volt. Egyrészt, mivel nem kértem engedélyt, folyton tilosban jártam. Az erdő ugyanis az államé, ide csak úgy, engedély nélkül nem lehet építkezni. Nem csoda, hogy olyan fát kerestem magamnak, ami nemcsak erős, de ráadásul rejtve van, folyóvíz közelében.”

Az Azb alap és a külső másodszor is földönfutóvá tette Joelt

Miután megvolt a fa, indulhatott az építkezés. Csakhogy Joel összes megkeresett pénze elment a faház alapjaira és külső szerkezetére. „Tudtam, hogy ha így folytatom, nem marad pénzem befejezni, ezért más megoldást kerestem. Rájöttem, hogy az internet a nekem való terep, ahol az emberek jelképes összegekért cserébe válnak meg minden számukra felesleges kacattól. Ám ami nekik limlom, nekem értékes építőanyag: így lett fillérekből ajtóm, burkolóanyagom, padlóm, sőt tetőm is” – meséli a fiú, aki menet közben még egy társra is szert tett Heidi, az építészhallgató személyében. Az egyetemista lány, aki kezdetben csak a különleges projekt miatt csatlakozott, végül Joel élete párja lett.


Heidi csak építeni jött, de egy életre maradt

A ház 2010-ben lett teljesen kész. „Furcsa érzés volt teli bőröndöket cipelni az erdőbe, de még ennél is furcsább volt, amikor fogmosás közben egy medve nézett velem farkasszemet” – emlékezett vissza az első napokra Joel. Az eldugott házikó 2011-ben lett világhírű, amikor Heidi édesanyja javaslatára Joel újságírókat engedett a kis lakásba.


Több éven keresztül megszakítás nélkül építkezett

„Először rettegtem, hogyha bekerülök a lapokba, le sem tudom majd magamról vakarni a hatóságokat. De szerencsére nem így lett, sőt!” – mondja Joel, aki azóta is ácsként dolgozik, és tanácsadóként azokat segíti, akik szívesen követnék a példáját, és faházba költöznének.


Épp elég magasan van, hogy a ragadozók békénhagyják, és van folyóvíz is

Önök kipróbálnák? Írják meg nekünk kommentben!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik