Ingyen válogathat a fővárosi helyszínek között az állam az augusztus 20-ai ünnepségre, a területfoglalási étvágy pedig évről évre nő, írja a Népszava.
2022-ben augusztus 15 és 25 közötti ingyenes használatot biztosított a kormány Budapest köztereire a méltó ünnepléshez. Csakhogy jött a vihar-előrejelzés és a tűzijátékot eltolták egy héttel. A kormány erre szeptember 1-ig meghosszabbította az ingyenes használatot. Az idei évre vonatkozó kormányrendelet már eleve egy hónapra – augusztus 1. és szeptember 1. között – biztosít ingyenességet a szervező Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) Nonprofit Zrt-nek. Ráadásul jóval az eredeti törvényi rendelkezésben szereplő világörökségi helyszíneken túl egyéb közterületekre is, olvasható a cikkben.
A lap cikke szerint az MRÜ június 2-i fővárosi önkormányzatnak írt leveléhez csatolt mellékletben összesen 75 utat, teret, parkolót, rakpartot, hidat, sétányt és parkot sorol fel, amelyek szükségesek az államalapítás méltó megünnepléséhez, illetve az időben részben azzal egybe eső atlétikai világbajnokság lebonyolításához.
A város jelentős területét lefedő közterületeket a lista szerint változó időszakra foglalják le gyakorlatilag egész augusztusra, legtovább az Andrássy útnak a Dózsa György úttól a Bajcsy-Zsilinszky útig terjedő szakaszára tartanak igényt, ezt a kormányrendelet kínálta időszaknál is hosszabb időre, egészen szeptember 4-ig foglalták le. De a többi terület foglalása is legalább egy hétre szól.
A fővárosi önkormányzat díjtáblázata szerint csupán az Andrássy út használatáért 62,6 milliót számlázhatna Budapest, de elesik ettől a bevételtől.
Kovács Zoltán az atlétikai vb és a Szent István-napi ünnepség egybeeséséről azt mondta, „mi, magyarok a legnagyobb kihívásoktól sem riadunk vissza.”