Belföld

Kőszeg Ferenc: Szó sincs arról, hogy megbocsátó lennék az erőszakkal vagy a hatalmi helyzettel való visszaélésekkel szemben

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Elég világosan arról beszéltem, hogy óvatosan kell kezelni a pedofíliának nevezett esetek egy részét. Szó sincs arról, hogy megbocsátó lennék az erőszakkal vagy a hatalmi helyzettel való visszaélésekkel szemben

– nyilatkozta a Népszavának Kőszeg Ferenc, az SZDSZ egykori parlamenti képviselője, a Magyar Helsinki Bizottság alapítója, aki hétfőn a Partizánnak adott nagy vihart kavart interjút.

A műsorvezető kérdésére Kőszeg Ferenc arról beszélt, hogy az erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatokat felnőtt és gyerek között nagyon széleskörűek, a büntetőjogi szigor csak árt a dolognak. Arról is beszélt, hogy ő maga ugyan nem helyesli, de elég sok szexuális kapcsolat volt diák és tanár között, melyekből nem lett ügy, és erőszak sem volt bennük. Az interjú után a Magyar Helsinki Bizottság közleményben határolódott el alapítójától, amiért a pedofíliával kapcsolatos kérdésekre olyan válaszokat adott, amelyek „szöges ellentétben állnak a Magyar Helsinki Bizottság értékrendjével, a kiszolgáltatott helyzetben lévők érdekében végzett mindennapi munkánkkal és belső szabályzatainkkal is”. Kőszeg Ferenc ezután lemondott a jogvédő szervezet alapító elnöki címéről.

Kőszeg a Népszavának hangsúlyozta, hogy a pedofil bűncselekmények „nagyon súlyosak”, amelyek szigorú büntetését helyesli. Hozzátette:

az esetek egy részében azonban nagyon komplex viszonyról van szó, mikor is a hatósági beavatkozás és a nyilvánosság az áldozatnak többet árthat, mint amennyit használ.

Kőszeg „Csörögnek a zászlók” címmel gyűjtötte kötetbe a 2000 és 2022 közötti írásait. Néhány hete lapunknak arról beszélt, politikai publicisztikák helyett szívesebben ír már magánügyekről.

Kapcsolódó
Kőszeg Ferenc: A NER sem tart örökké, a történelmi hagyományban lesz jelentősége a demokratikus ellenzéknek
A NER megmásítaná a demokratikus ellenzék szerepét a rendszerváltásban, de ha az új könyvvel jelentkező Kőszeg Ferencen múlik, ez nem fog sikerülni. Megérte-e kiállnia Márki-Zay Péter mellett, és mit tanácsolt neki Orbán Viktor? Interjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik