Belföld

Kómába esett, majd belehalt a fejsérüléseibe a háromgyermekes apa, akit egy hete vertek össze Budapesten

Belehalt a fejsérüléseibe az a háromgyermekes családapa, akit egy héttel ezelőtt vertek össze Budapesten, a Művészetek Palotája közelében.

A Bors azt írja, hogy a négy támadó közül az egyik férfi olyan súlyosan bántalmazta a 31 éves férfit, hogy az kómába esett, majd később a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Az öcsém hetente kapta a fizetését, 80 ezer forintot. Azt gondolhatták, hogy a pénzt magánál tartja, de tévedtek, mert csupán 600 forintot tudtak tőle elvenni. Ennyiért kellett meghalnia. Napok óta agyhalott volt, és a mája is teljesen leállt. Már csak a szíve és a tüdeje funkcionált. Az orvos nagyon tapintatosan, de egyértelműen megmondta, hogy a fivérem a földi életet elhagyta, már csütörtökön megmondták, hogy valószínűleg csak 48 órája van hátra. Elbúcsúztunk Marcitól.

– mondta a lapnak az áldozat nővére.

Az elhunyt férfinak három kiskorú gyermeke volt, a legidősebb is csak nyolc éves. A gyerekek nem látogathatták meg az apukájukat a kórházban, de tudták, hogy nagy a baj, és diktafonon küldtek neki üzeneteket.

A BRFK először életveszélyt okozó testi sértés miatt indított büntetőeljárást, de a férfi halála miatt ezt a szakértői vélemények elkészülése után átminősítik majd halált okozó testi sértésre vagy emberölésre. A feltételezett elkövetőt letartóztatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik