Kultúra

Rettenetes szobrot kapott szülővárosában Keith Richards és Mick Jagger

Yui Mok / PA Images / Getty Images
Yui Mok / PA Images / Getty Images
Elfogytak a szavak.

A Londontól alig negyven kilométerre fekvő Dartford a Rolling Stones két ikonja, Mick Jagger és Keith Richards szülővárosa, így talán nem meglepő, hogy az ötvenezres településen a két zenész most szobrot kapott, mégpedig nem is akármilyet – írja a Mail Online.

A zenekar alapítása előtt egy évvel, 1961-ben barátokká váló zenészek bronzba öntött, életnagyságúnál valamivel nagyobb alakját a városvezetés rendelte meg:

Jagger kezében mikrofonnal, lehetetlenül abszurd indiánszökellés közben, Richards pedig Telecaster gitárján játszva látszik,

a kidolgozás minősége azonban finoman szólva is furcsa.

Yui Mok / PA Images / Getty Images

A budapesti Sisivel és a Rikkanccsal egyaránt könnyen rokonítható alkotásokat a Stones egy rajongója, a korábban számos brit hírességet megmintázó Amy Goodman készítette, aki a lap szerint az ikonok nyolcvanas évekbeli arcát akarta visszaidézni.

Yui Mok / PA Images / Getty Images

A közel tíz hónapon át tartó munkát a nő igazi szenvedésként írta le, hiszen saját bevallása szerint végig a zenekar dalait hallgatta, idegronccsá vált, és jókora nyomást is érzett, mégsem választotta azonban a nemcsak saját maga, de a szobrokat ma hordó köztér számára is legkézenfekvőbb megoldást: a felkérés visszautasítását.

Az ünnepélyes avatáson Richards lánya, Angela, illetve unokája, Ava is részt vett, az ő véleményükről azonban sajnos nem esik szó a cikkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik