Ekler Gergely, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke elmondta: azt várják, hogy a kormány meghallja a szavukat, valódi egyeztetést folytasson a jogszabályokról és betartsa a törvényeket. A köztársasági elnöknek címzett levelükben azt kérték, hogy Sólyom László kísérje figyelemmel a jogalkotási eljárások folyamatát, tagadja meg a törvényellenesen előterjesztett, elfogadott törvények aláírását, és azokat küldje vissza az országgyűlésnek vagy terjessze az Alkotmánybíróság elé.
Nem egyeztet a kormány
Kifogásolták, hogy több olyan jogszabály-tervezet került a kormány elé, amellyel kapcsolatban a törvényben biztosított vélemény-nyilvánítási jogukkal azért nem élhettek, mert a tervezetekhez nem juthattak hozzá. Úgy vélik, hogy ezek a törvénysértő eljárások már nem egyedi és kivételes esetek, hanem általános joggyakorlattá váltak, s alkalmasak a jogalkotás rendjébe, a jogbiztonságba és a jogállamiságba vetett állampolgári bizalom megingatására.
Ekler Gergely példaként említette, hogy a felsőoktatási törvénynek a tandíj bevezetésére vonatkozó passzusát Hiller István június 27-én, sajtótájékoztatón jelentette be, s a HÖOK erről csak a bejelentés előtt másfél órával kapott telefonon tájékoztatást. A jogszabály másnap már az OGY előtt volt, s a miniszterelnök a gyorsított tárgyalását kérte.
Vizitdíj, tandíj, patikaliberalízáció
Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke az egészségügyi reform kapcsán arról beszélt, hogy a tragédia vígjátéki elemekkel egészült ki. Amikor számon kérték az egyeztetéseket, a miniszter tételesen felsorolta a dátumokat, amikor találkozott a gyógyszerészek képviselőivel, s ebben még az is benne volt, amikor a liftben találkoztak az Arany János utcában.
Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke azt vetette a kormány szemére, hogy az áprilisi választások után a civil javaslatokkal homlokegyenest ellenkező intézkedéseket hozott úgy, hogy nem folytatott érdemi egyeztetést, nem indokolta a civilek felvetéseinek elutasítását, s nem végezte el a törvényben előírt elemezéseket.
A levelet a HÖOK, a Magyar Gyógyszerész Kamara, a Magyar Orvosi Kamara, a Levegő Munkacsoport, A Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Magyar Írószövetség írta alá.
