Belföld

Éger: példátlan rombolás folyik az egészségügyben

Folytatódott a gyógyszerészek háromnapos, a patikaliberalizáció ellen tiltakozó demonstrációja szerdán Budapesten; a második napon a Magyar Orvosi Kamara elnöke is szolidaritásáról biztosította a patikusokat.

„Ez nem az az időpont, amikor fergeteges utcát rengető balhékkal és tömegdemonstrációkkal akarunk érvényt szerezni igazunknak, (…) de kötelességünk hangot adni annak, aminek az igazáról meggyőződésünk töretlen” – fogalmazott Éger István a Magyar Gyógyszerész Kamara válságbizottságának felhívására szervezett tiltakozás vendégszónokaként.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke – az előzetesen várt több száz tüntető helyett – mintegy 100 egybegyűlt előtt fejezte ki szolidaritását a kamarai tagság nevében.

A „Gyógyszert a patikába, Molnárt a malomba”, „Te szűnj meg, Lajos, ne a Kamara”, „Jogi gengszterizmus, amit Molnár művel” – táblákkal Molnár Lajos miniszternek üzenő protestálók előtt Éger István azt mondta, hogy „példátlan a szakma mellőzése a folyamatokból, példátlan az átláthatatlanság, (…) példátlan rombolás folyik a magyar egészségügyben.” A FigyelőNet tudósítója szerint egyébként egy lakókocsiból osztogatták a szórólapokat és a transzparenseket, amelyeket a demonstráció után gondosan be is gyűjtöttek.

Éger hangsúlyozta: részvétele a rendezvényen egy üzenet, amely szerint nem engedik, hogy a szaktárca vezetése egymás ellen hangolja az orvosokat és a gyógyszerészeket.

A gyógyszerészek által meghirdetett rendezvényen felszólalt a főszervező, Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerészkamara elnöke is. Akárcsak egy nappal korábban, hangsúlyozta: nem engedik azt, hogy a kormány a gyógyszerellátás és a patikahálózat rendszeréből származó jövedelmet más csoportok számára csoportosítsa át.

Hávelné a Gazdasági Versenyhivatal tegnapi, a patikaliberalizációt támogató nyilatkozatáról a FigyelőNetnek elmondta, bizonyítékuk van arról, hogy a versenyhivatal munkatársai részt vettek a törvényjavaslat kidolgozásában, így „saját munkájukra adtak ötöst”. Mint mondta, a kamara ezzel szemben egyest ad a javaslatra, hiszen véleményük szerint a gyógyszer nem olyan áru, mint a kenyér vagy a tej, van különbség a gyógyszerek között.

A szakmai kamarák együttérzését tolmácsolta az egyórás rendezvényen Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamarájának elnöke, valamint Pós Péter, az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke is.

A főszervezők az MTI-t arról tájékoztatták, hogy csütörtökön, a demonstráció utolsó napján a gyógyszergyártókat képviselő szervezetek mellett részt vesz a tüntetésen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és az orvosi egyetemek képviselője is.

A gyógyszerészek a patikaliberalizáció – amely a patikaalapítás jelenlegi szabályozását hivatott egy törvénymódosítás révén megváltoztatni – ellen szervezett háromnapos demonstrációjának első napján, kedden petíciót nyújtottak át az Országgyűlés elnökének, valamint a parlamenti pártok frakcióképviselőinek.


Egy fiatal gyógyszerész a FigyelőNet kérdésére, hogy nem könnyíti-e meg a mostani javaslat a fiatalok patikaalapítását, azt mondta, őt nem érdekli ez a lehetőség. Mint mondta, a szüleinek 15 éve van gyógyszertára, és ezt teszi tönkre a javaslat. Azzal egyetért, hogy benzinkutaknál hozzájuthasson az ember fájdalomcsillapítókhoz, de félő, hogy ezzel magasba szökik ezek ára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik