Kultúra

Oliver Stone egyszer visszadobta az Oppenheimer-filmet, de Nolan „klasszikusa” lenyűgözte

JOHN MACDOUGALL / AFP
JOHN MACDOUGALL / AFP
A szakasz és a JFK – A nyitott dosszié rendezője azért tett egy-két történelmi pontosítást.

A nyár egyik nagy sikere lett Christopher Nolan háromórás Oppenheimere, amit több kritika is Oliver Stone 1991-es, hasonlóan monumentális filmjéhez, a Kennedy-gyilkosság mögött sejtett összeesküvést feltáró JFK – A nyitott dossziéhoz hasonlítottak. A napokban az Egyesült Államok történelmi szerepvállalásával szemben mindig erősen kritikus – ám Fidel Castróval és Putyinnal sokkal megengedőbb – Stone is kifejtette véleményét Nolan filmjéről, és nagyon meg volt elégedve. Magával ragadta az elbeszélés, a forgatókönyvet többrétegűnek és lenyűgözőnek nevezte. Elmondta, hogy ismeri az alapul szolgáló könyvet, hiszen egyszer neki is felajánlották az Oppenheimer-film rendezését, ám ő visszadobta a lehetőséget, ugyanis nem találta meg a történet lényegét.

Nolan megtalálta. Az Oppenheimer igazi klasszikus, amiről nem hittem, hogy elkészülhet a mai légkörben. Bravó!

– írta a Twitteren Stone, aki Cillian Murphy alakításának dicsérete után azért tett egy-két történelmi kiigazítást a filmhez. Az egyik, hogy Japán alig tudta, mi vár rá, a másik pedig, hogy nem az atombombák ledobása kényszerítette kapitulációra Japánt, hanem az, hogy agusztus 9-én 1,5 millió orosz katona tört be Mandzsúriába és pusztította el a japán birodalmi hadsereg ottani alakulatait.

A pontatlanságok ellenére Stone szerint a film kiválóan megragadja Oppenheimer tragédiájának lényegét, egy olyan emberét, aki lehetetlen helyzetbe került, de ahogy Nolan filmje megmutatja, ezt részben magának köszönhette.

Az Oppenheimerről írt ktirikánkat itt, míg az atombombás filmekről szóló toplistánkat itt olvashatják.

Kapcsolódó
Nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni? – 10 film a nukleáris fenyegetésről
A mozikba kerülő Oppenheimer az atombomba kifejlesztéséről szól, ami tényleg mérföldkő volt az emberi civilizáció történetében, így nem csoda, hogy első pillanattól kezdve lázban tartja Hollywoodot is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik