Belföld

A koalíció kivonult a vizsgálóbizottság üléséről

A kormánypárti képviselők kivonultak az Országgyűlés emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságainak szerdai együttes üléséről, amelynek összehívását a testületek fideszes és KDNP-s elnökei az október 23-án történtek miatt kezdeményezték.

A kormánypártok nem szavazták meg az ülés napirendjét, mert nem értettek egyet azzal, hogy a kormánypárti alelnökökkel való egyeztetés nélkül, önkényesen hívtak meg érintetteket. Gusztos Péter (SZDSZ) azt nehezményezte, hogy nem hívták meg a Fidesz rendezvényszervezőit. A vitát követően a bizottságok kormánypárti tagjai kivonultak, majd három meghívott, Bene László országos rendőrfőkapitány, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány és Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója is elhagyta a termet.

Bene László azzal indokolta a távozását az újságíróknak a parlament folyosóján, hogy az ellenzéki politikusok „már ítéletet mondtak felettük”, még arra sem hagytak időt nekik, hogy tisztességesen felkészülhessenek a parlamenti bizottságok tagjainak tájékoztatására.

Miután a képviselők nem tudtak megegyezni a napirendben, s a kormánypárti honatyák elhagyták a termet, az ellenzéki képviselők „informális ülést” tartottak, amelyen meghallgatták a megjelent jogvédő szervezetek képviselőit.

Jogos volt a rendőri fellépés, a mértéke kérdéses


Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke az ellenzéki képviselőknek azt mondta: azért jött, hogy tényeket tudjon meg. Megerősítette: véleményük szerint a rendőrségnek joga és kötelessége a jogszabályellenes rendezvény felszámolása, ebben az értelemben pedig a rendőrség intézkedése helyénvaló, szükséges volt. Hozzátette: szakmai vizsgálatnak kell azonban eldöntenie, tiszteletben tartották-e az intézkedő rendőrök az arányosság elvét, vagyis azt, hogy nem lehet túlzott erőt alkalmazni. Hangsúlyozta: felelősségre kell vonni azokat a rendőröket, akik bántalmazták az embereket.

A Társaság a Szabadságjogokért képviselője, Dénes Balázs azt hangsúlyozta: a rendőrségnek joga és kötelessége is a rendzavarókkal szembeni fellépés, de azt is biztosítania kell, hogy a békés gyülekezők gyakorolhassák gyülekezési jogukat. Mint mondta, kérdéses, hogy szakszerű volt-e a fellépés, amikor állítása szerint az Astoria felé terelték a randalírozó tömeget, és amikor a rendőrség nem tett meg mindent annak érdekében, hogy elválassza a randalírozókat a Fidesz ünnepségének békés résztvevőitől. Felvetette azt is, hogy nincs jogszabályi lehetősége a rendőröknek arra, hogy símaszkban intézkedjenek.

Fodor Márk, az Amnesty International képviselője azt firtatta, mennyire fogják felelősségre vonni a rendőri túlkapásban résztvevőket.

Képek csak a civil sérültekről

A képviselők ezt követően összeállítást tekintettek meg történtekről készült fotókból. A képeken, amelyek közül jónéhány a Magyar Nemzet archívumából származott, a tüntetés jelenetei voltak láthatóak, rajtuk a rendőrök intézkedések nyomán megsérültek véres arcaival vagy a könnygáztól fuldoklókkal.

Az október 23-ai megmozdulások során egyébként nemcsak a tüntetők, de több rendőr is megsérült, amikor a randalírozó tömeg többek között Molotov-koktéllal és kövekkel dobálta meg őket. A megsérült rendőrökről nem szerepeltek képek az összeállításban.
Hankiss Ágnes szociológus, a Hír TV műsorvezetője hosszan ismertette az állítólagos rendőri brutalitásról szóló, hozzá eljutott beszámolókat. Mint mondta, a rendőrök brutálisan bántalmaztak tüntetőket, akiket már földre tepertek és ártalmatlanná tettek. Ez nem jogszerű intézkedés, ez csupán „a bosszú és önbíráskodás legitimálása” – hangsúlyozta. Szakértőkre hivatkozva azt állította, nem lehetett volna gumilövedéket bevetni a tömeg oszlatására. Mint mondta, vizsgálni kellene, hogy provokáció történt-e, és azt is, miért kellett a már eszméletlen Révész Máriusz lapockáját is eltörni.

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány képviseletében megjelent Gaudi-Nagy Tamás kijelentette: a rendőrség többször megsértette a jogszabályokat. Mint fogalmazott, a rendőrök nem voltak képesek megvédeni a békés rendezvény résztvevőit, sőt úgy alakították a helyzetet, hogy kifejezetten összekeveredjen a Fidesz nézőserege a randalírozókkal. Kijelentette: az álláspontjuk szerint ártatlanul eljárás alá vont, illetve elítélt személyek esetében megfontolandó lenne a közkegyelem gyakorlása úgy, ahogyan a taxissztrájk idején tették.

Időközben megérkezett az ülésre Kis Zoltán (SZDSZ), és helyet foglalt. Őt az újságírók világosították fel arról, hogy kormánypárti képviselőtársai korábban már elhagyták az ülést. Miután tudomást szerzett a történtekről, ő is távozott.

Simicskó István (KDNP), a nemzetbiztonsági bizottság, Lázár János (Fidesz), a rendészeti bizottság és Balog Zoltán (Fidesz), az emberi jogi bizottság elnöke kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a szerdán 9 órára összehívott együttes ülésre meghívják az igazságügyi és rendészeti minisztert, a rendőri vezetőket, az emberi jogi szervezetek vezetőit, az ombudsmanokat, valamint Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselőt is, aki megsérült a hétfői események során. Mint mondták, az ülésen azt vizsgálnák, mennyire volt jogszerű, hatékony és arányos a hétfői rendőri intézkedés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik