Nagyvilág

Vádat emelt a román ügyészség egy KESMA-lap főszerkesztője ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt

A nagyváradi ügyészség hétfőn vádat emelt a KESMA tulajdonban lévő Bihari napló főszerkesztője, Kristály Lehel ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt – számolt be róla a Magyar Hang.

Ahogy a lap írja, 2021. július 25-én két halálos áldozattal járó közlekedési baleset történt a Nagyváradhoz közeli Bihar település közelében. A rendőrség közlése szerint egy Mazdát vezető 45 éves férfi Nagyvárad irányába haladt, amikor szabálytalan előzésbe kezdett és frontálisan ütközött egy szemből szabályosan érkező Mercedesszel. Utóbbi 38 éves sofőrje és a mögötte ülő 6 éves fia a helyszínen életét vesztette, a sofőr mellett utazó 34 éves feleségét és további két velük utazó kiskorút, egy 15 és egy 17 éves fiatalt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Megsérült a szabálytalanul előző sofőr és a vele utazó 15 éves fia is, őket szintén a megyei kórház sürgősségi osztályára szállították. A halálos balesetet okozó sofőr a Bihari napló főszerkesztője volt.

A Magyar Hang emlékeztet, hogy a Bihari napló az egyetlen olyan erdélyi magyar sajtótermék, amely hivatalosan is a magyar kormánypárti médiakonglomerátum, a KESMA tulajdonában van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik