Belföld

Gyurcsány: a kormány megvédi a rendőrséget

A miniszterelnök szokásos napirend előtti felszólalásában bejelentette: felállítottak egy szakértőkből álló bizottságot az elmúlt napok események megértése érdekében, egyet pedig a gyülekezési jog megvizsgálására. Gyurcsány hangsúlyozta: az elmúlt négy hónapban komoly munka kezdődött, most a nyugdíjrendszer átalakításával folytatják.

Új képviselő az MSZP-ben

A Vastagh Pál kanadai nagyköveti kinevezése okán megüresedett helyet a szocialista frakcióban Teleki László vette át. Első nekifutásra az Országgyűlés nem volt határozatképes, ezért Szili Katalin házelnök felszólította a frakcióvezetőket, hogy oldják meg a problémát. Ezt követően a mandátumigazolás megtörtént: 223 igen, egy nem szavazat és egy tartózkodás mellett. Az új képviselő ezt követően letette esküjét.

„Az országban rendnek és nyugalomnak kell lennie, ennek nincs alternatívája” – kezdte az ellenzék kivonulását követően Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szokásos napirend előtti felszólalását Felelősség a máért és a holnapért címmel. Ez nem a hatalom, hanem a köztársaság, a demokrácia rendje szerinte. Ennek feltételei vannak: első a népakaratot kifejező parlamentáris demokrácia elfogadása, a parlament tisztelete. A második: a köztársaság intézményeinek, ezek függetlenségének tisztelete. „Aki pusztán politikai céllal, indokolatlanul támadja ezeket, gyengíti a köztársaságot, a rendet” – mondta. Hozzátette: harmadsorban a törvények tisztelete, a jogok és a kötelezettségek teljesítése tartja fel a rendet.

A kormány védi a rendőrséget

Ezekkel a gondolatokkal indult az elmúlt időszak elemzésének a miniszterelnök. „A kormány a rend pártján áll” – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. A kormány visszautasítja a rendőrséget érő, politikai természetű vádakat. Elfogadhatatlannak tartja, ha alaptalanul rendőrterrorral vádolják. Véleménye szerint aki ezt teszi, gyengíti a köztársaságot és a rendzavarók pártján áll. Hozzátette: az is elfogadhatatlan, ha a rendzavarókat békés tüntetőknek vagy szabadságharcosnak állítják be. Ugyanakkor az sem megengedhető, hogy békés tüntetőket bántsanak. „Október 23-án a rendőrség fellépése összességében törvényes, indokolt és arányos volt” – emelte ki a kormányfő.

Mint mondta, akit a rendőrségi intézkedések bármely eleme jogszerűtlenül érintett, panaszt lehet, sőt kell is tenni úgy, ahogy azt a törvények előírják. Ez igazolhatja ugyanis azt a meggyőződést, hogy a rendőrség eljárása jogos és arányos volt. A rendőrségnek a panaszokat ki kell vizsgálni. „A kormány bízik a rendőrségben, ezért védjük ezt a rendőrséget” – mondta, de hozzátette: azzal is védik, ha a panaszokat kivizsgálják.

Szakértői csoport a megértésért

A kormány egy többnyire alkotmányjogászokból álló szakértői csoportot kért fel, hogy kivizsgálja az elmúlt időszak eseményeit, elsősorban a gyülekezési joggal kapcsolatos törvényi szabályozást. A felkérést elfogadták, a munka elkezdődött. Gyurcsány hangsúlyozta: nem csak jogi kérdésről van szó. A kormány ugyanis meg akarja érteni, mi is zajlik itt. Ez ugyanis véleménye szerint bonyolultabb, minthogy a kormányfő mondjon le, vagy az ellenzék rosszul dolgozik.

Ezért a kormány szakértő testülete sokfajta szakma képviselőit szedte össze: jogászokat, szociológusokat, kriminálszociológusokat, tömeglélektannal foglalkozó, és a nemzetközi tapasztalatok levonását lehetővé tevő szakértőket kértek fel. A munka eredménye, a tapasztalatok, következtetések nyilvánosak lesznek. „Nem politizálni szeretnék, hanem jobban érteni” – magyarázta a miniszterelnök. A kormány – mint fogalmazott – érteni kívánja az okokat.

Napirenden a nyugdíjrendszer

Hozzátette: a háttérben kormányozni kell, akkor is, ha a figyelmet elvonják a napi konfliktusok, történések. Eddig elfogadták az egyensúly megteremtésének programját, a konvergencia-programot, a központi államigazgatás átszervezése, regionalizálása, a közszféra átalakítása, és az Új Magyarország Fejlesztési Program is elkezdődött az elmúlt négy hónapban. Hangsúlyozta: a magyar államháztartás elindult az egyensúly irányába. Ezért elvárja az ellenzéktől, hogy beismerjék: tévedtek, oktalanul riadalmat keltettek. Hozzátette: a kormány által benyújtandó költségvetés jó irányba megy, bár elismerte: nem egyszerű. Olyan nagy átalakítások is elindulnak azonban, amelyek a nyugdíjrendszert érinti.

Az átalakítást úgy kezdik el, hogy egyeztetéseket tartanak az illetékesekkel, egyik minden megkeresett szerv támogatta, vagy legalábbis nem ellenezte a tervezetet a miniszterelnök szerint. Hangsúlyozta: az eddig szerzett jogokat nem kívánják csorbítani, ezért az új beavatkozásokat is több évnyi ráhagyással vezetik majd be. „A nyugdíjügy nem bírja elviselni a pártoskodást, ezért muszáj visszatalálni a párbeszédekhez, a rendhez” – véli Gyurcsány Ferenc. Beszéde végén elmondta: a rend megteremtése érdekében teszik a dolgukat.


A rokkantnyugdíjak is változnak majd


A miniszterelnök viszontválaszában három témára tért ki. Az első a rokkant nyugdíjak köre. A probléma fontosságát mutatja, hogy 650 ezer ember kap ma rokkantnyugdíjasként ellátást Magyarországon. Elmondta: többen olyanok is ezt a megoldást választották, hogy elmeneküljenek a munkahely esetleges elvesztése elől, ez az öregségi nyugdíj egyfajta előszobája lett többeknek. Ez azonban egy parkolópálya, ezért ennek az ellátásnak az átalakításba kezd a kormány: a többség olyan segítséget kap majd, hogy visszatérhessen a munkaerőpiacra, a többieknek pedig egy tisztességes ellátást tudjanak biztosítani. Másodszor azt említette, hogy a nyugdíj nem csak az öregkor kérdése. A Semjén Zsolt által felvetett francia példára válaszul Gyurcsány elmondta: a születésszám változásának adatait meg kell különböztetni aszerint, hogy mely csoportot nézzük: a muszlim családok nélküli, vagy az őket is belevevő családok csoportját. A miniszterelnök szerint azonban a családi adózás ötletét nem vetik el. A kormányfő hangsúlyozta: nem radikális, mérsékelt, bölcs szakmai javaslatokat vesznek majd számításba a nyugdíjreformnál.


Navracsics: a miniszterelnök megosztó


„A magyar alkotmányos rend egyik legfontosabb jellemzője: a kormány felelőssége csak a miniszterelnökön keresztül érvényesül. Ezért az ő felelőssége, moralitása kulcsfontosságú a demokrácia szempontjából” – mondta a Fidesz frakcióvezetője válaszában. „Fontos, hogy összekössön és ne megosszon. Ne úgy beszéljen, hogy megnevezi az ellenséget, ne úgy érveljen, hogy mások érvelését semmisíti meg. Ne hirdessen meg keresztes hadjáratot a társadalmon belül” – hangsúlyozta Navracsics Tibor. Az üres ellenzéki padsorok előtt szónokló politikus hangsúlyozta: míg a miniszterelnök magát demokratának, és az ellenzéket radikálisnak titulálja, addig a kormányfő már korábban is gyakran használta ezt a szót, például radikális egészségügyi, most pedig radikális nyugdíjreformról beszél.


Navracsics hangsúlyozta: egyhavi nyugdíjat elvesznek a nyugdíjasokktól, és ellehetetlenítik, hogy az idősek dolgozhassanak. Ez azonban nem csak jövedelem-kiegészítés, hanem értelmet ad a hétköznapjainak – emelte ki Navracsics. A nyugdíjasokat érintő emelésnek tekinti a Fidesz politikusa a gáz, az áram árának emelését, az élelmiszereket súlytó áfa emeléséért. Szerinte a reform a nyugdíjasok életkörülményeit fogja rontani. Arra szólította fel a kormányt, hogy olyan javaslatot dolgozzanak ki, amellyel az ellenzék is egyet tud érteni.


Fodor Gábor: derüljön ki az igazság

A liberálisok helyesnek tartják, hogy több szakértőt felkértek a gyülekezéssel kapcsolatos törvények vizsgálatához – mondta Fodor Gábor. Az SZDSZ-es politikus szerint azonban várni kéne a „hirtelen felindulásból elkövetett törvényi szabályozással”. Szerinte van más megoldás, mint a jogszabály módosítása. Egyetértenek a szabadság és a rend védelmével, de az SZDSZ szerint megfontolandó a Helsinki Bizottság ötlete egyfajta civil kontrollról a rendőrséggel szemben.

„Ezenkívül a parlamentnek is komoly eszközei vannak, hogy kiderítse az igazságot, legyen például vitanap, vizsgálóbizottság” – véli Fodor Gábor. Hozzátette: a rendőrség fellépése jogszerű volt, de azt meg kell vizsgálni, minden egyes rendőr fellépése is jogszerű volt-e, ezt pedig ki kell vizsgálni a szabadságunk védelme érdekében. Fodor Gábor kiemelte a Fidesz felelősségét: az ellenzéki párt ugyanis egy évtizede illegitimnek tartja a szocialista-liberális kormányokat, ez viszont ideológiai muníciót ad a rendbontóknak az agresszióra.


Herényi: legyen rend a fejekben és a rendekben is


Az MDF politikusa beszéde elején felszólította a kormányt, hogy tartózkodjon az általánosítás hibájától, nekik ugyanis például a rendőrség megítélésében teljesen más az álláspontjuk. Az MDF rendpárti, ennek azonban két dimenziója van. Gyurcsány csak az utcai dimenzióról beszélt, kevés szó esik azonban a fejekben, lelkekben lévő rendről. A frakcióvezető szerint a kormányátalakításkor Gyurcsány hibát vétett a BM megszüntetésével. Ez szerinte súlyos eredményekkel járt. Nem a rendőröknek, hanem a belügyminiszternek kellett volna nyilatkoznia az eseményekkel kapcsolatban a demokrata fórum frakcióvezetője szerint.

Herényi Károly is kitért a nyugdíjrendszer reformjára: a ’30-as években, a nagy világválságkor 200 ezer gyerek született, ma csak 80 ezer. A politikus gondnak tartja, hogy a kormány materiális problémaként fogja fel, miközben a gyermekvállalás értékeiről is beszélni kéne.


Semjén: a rend pilléreit sértették meg


A KDNP frakcióvezetője felszólalásában elmondta, a rend három dolgon nyugszik: a nép, a törvények és az emberi jogok tiszteletén. Véleménye szerint az elmúlt hetekben mindhármat megsértették. A televízió székház előtt történtek szerinte elgondolkodtatók, a békés tüntetők védelmének pedig nyoma sem volt az Astoriánál 23-án, ahol időseket, papokat rúgtak, vertek. Leszögezte: a provokáció és a megfélemlítés nem megengedhető, a felelősöket meg kell nevezni, és felelősségre kell vonni.

Az ország demográfiájáról szólva elmondta: olyan családpolitikát kell folytatni, amely arra ösztönzi a magyar családokat, hogy több gyermek szülessen. A francia példát említette: ott a családok választhatnak az szja és a családi adózás között. A nyugdíjak kérdésében egy sajátos szempontra hívta fel a figyelmet Erdő Péter bíborosra hivatkozva: az államnak elsősorban a saját polgárai felé van adóssága, mert a szocialista állam a bérük nagy részét elvette azért, hogy ebből biztosítsa az ingyenes egészségügyet és a nyugdíjakat. „Ki kell mondani: fontosabbak a megélhetésért küzdő magyar állampolgárok szempontjai, mint az Óperencián túl élő befektetők profitja” – mondta Semjén Zsolt.


Vidorné Szabó Györgyi: az öngondoskodás felé kell tartani


Az MSZP frakcióvezető-helyettese kifejtette: a jelenlegi nyugdíjrendszer hosszútávon nem tartható fenn, ezért reformokra van szükség. A politikus az öngondoskodás szerepét hangsúlyozta, illetve a nyugdíjkorrekciós programot emelte ki. Hangsúlyozta: nem lehet tovább folytatni, hogy a nyugdíjrendszerrel oldjuk meg a foglalkoztatás problémáját. Elmondta: jelenleg a dolgozók csupán hat százaléka kéri nyugdíjazását a korhatár betöltésekor, 82 százalék később. Szerinte nagyon fontos, hogy a nyugdíjba vonulás tényleges időpontját közelítsék a korhatárhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik