Belföld

Gyurcsány inkább nem írt gondolatairól a blogjába

A miniszterelnök nem egy esetben terjengősen megfogalmazott bejegyzései helyett október 24-i blog-bejegyzésében elkeseredett hangon ír az október 23-i eseményekről.

„Ez a pillanat nem alkalmas blog írására. Mert ami minden gondolatomat kitölti, arról talán jobb most nem írni, legalábbis nem itt, a blogban. Mert ugyan beszélni, nyilatkozni kell róla, de annak nem ez a napló a helye. Másról viszont úgysem tudnék írni” – kezdi két rövid bekezdésből álló feljegyzését Gyurcsány Ferenc.

Hozzátette: „elvették tőlünk ’56 ünnepét és ma csak ez foglalkoztat. A legkevesebb, amit mondhatok, hogy végtelenül szomorú vagyok. De a kormányfőtől ennél nyilván többet várnak. És ez így is van rendjén. Erről a többről viszont most nem itt kell értekezni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik