Kultúra

Szeptemberben jön a tizedik Fűrész-film, ami egy rákkal küzdőkre építő mexikói klinikát tesz majd néptelenné

Visszatér az első nyolc filmben látott fűrészes gyilkos.

Az egy híján húsz éve, 2004 őszén indult Fűrész-sorozat minden idők egyik legtöbb bevételt hozó horror franchise-a, így nem meglepő, hogy a jórészt John Kramer rendszerint halállal végződő játékai és tesztjei körül forgó szériának rövidesen jön a tizedik része – írja a Collider, ami az első előzetest is közzétette.

A tengerentúlon szeptember 29-én bemutatkozó filmben újra Kramert, azaz az egyre előrehaladottabb rákkal küzdő fűrészes gyilkost láthatjuk, akinek az első és a második film idősíkja közti időszakát ismerhetjük meg közelebbről: a férfi ekkor Mexikóba indul, hogy egy igen drága és veszélyes, de ígéretesnek tűnő kísérleti kezelésnek vesse alá magát.

A helyszínen persze kiderül, hogy az egész hely csak az utolsó reményfoszlányok által életben maradó betegek megkopasztására épít, így a férfi a megleckéztetésük mellett dönt.

A mozipremierre váró Fűrész 10-ből a készítők egyelőre csak egyetlen képkockát mutattak meg – a főszereplőt alakító Tobin Bell arca pedig nem ígér túl sok jót:

Lionsgate

Ajánlott videó

Olvasói sztorik